Őfelsége börtönének kapujában

Ez es megvolt, este is lett: az első napom a Visitors' Centre-ben.
Azt kell mondanom, hogy rém unalmas volt.
Fél 10-"ish"-re ('körül', 'féle', 'szerű') mentem, lett belőle 3/4 is, de sebaj, minthogy egész délelőtt semmi teendőm nem volt. Valamiféle (úgy húszperces) bevezetésben részesültem, aztán egyszer elmosogattam tíz bögrét, és ezzel megszűntem hasznos lenni ebédig.
Illetve igyekeztem azért lekötni magamat: végiglapoztam egy lakberendezési újságot (2005-ből...), valamint elolvastam számtalan szórólapot és brosúrát az alkohol hatásairól a kismamákra és a babákra nézve, a cannbisról és a börtön(ök)ről.
Az ebéd egy remek tonhalas zsömlében manifesztálódott (sajna gyors megéhezés követte), közben kicsit szocializálódtam (újabb körök a "Julia pronounced with a Y" témában („dzsúlia j-vel ejtve”)), egy önkéntes néni 70. születésnapja alkalmából még csokitorta is volt. A nénit 60-ra tippeltem volna.
Aztán beültem egy másik önkéntes néni mellé a recepcióra, és figyeltem a folyamatot. Nem túl izgalmas, ki kell pipálni a látogatókat egy listán. A látogatók kisebb-nagyobb hullámokban jönnek és mennek, a hullámok között viszonylagos nyugalom honol. Olyannyira, hogy a végén egy órát még a számítógéppel is eltöltöttem.
Hát így. Remélem, alakul majd azért a dolog, mert holnap 9-ish-re megyek, és ugyan van új bérletem, úgyhogy holnap nem sétálok, de még nem ismerem buszokat arra, szóval így is el kell indulnom negyed 9 felé. Mármost ha délig semmi, akkor eléggé szomorú leszek. (Bár legalább Wali ott lesz, a zambiai vincés önkéntes lányka, akit igen kedvelek.)