Pár óra, és indulok

Előbb Liverpoolba egy hétre, aztán haza, csuhajja. Összepakoltam mindent, végre, már csak ki kell porszívóznom a szobát, és aztán végleg itthagyom ezt a böhöm nagy házat, ahol annyit fáztam a télen, de ahol végsősoron talán mégis szerettem élni — egy évet biztosan. :-)

Local News // Helyi hír

Tegnap valami nagy focimeccs volt ittend (Istenem, hát én még mindig nem tudom, mi az UEFA, de mindenesetre final cup-ja volt), elverték a skótokat (azt viszont már tudom egy ideje, hogy Glasgow protestáns csapata a Rangers; a katolikusnak most persze nem tudnám fölidézni a nevét), és hát lett belőle nagy haddelhad(d?). Összefoglalót nem találtam róla, de megnézhetitek például egy résztvevő rendőr meséjét (videókkal, amelyeket én itt nem tudok lejátszani), illetve az olvasók fotóit (immár „tájkép csata után” hangulatban).
Ja, én eközben mit sem sejtve Rainhillben készülődtem a litván találkozóra, már csak a netről értesültem a fejleményekről. Egyszer majd írok a lelkigyakorlatról is (ezt-azt), de lehet, hogy az már nem ma lesz.

Kis színes

Az előbb gondosan kiválogattam 48 pennyt a tárcámból azzal, hogy mi sem jobb alkalom túladni egy csomó aprón, és elballagtam vele a postára. Erre nem ma emelték a bélyegtarifákat? Úgyhogy lógok nekik kettővel, de benyelték, szerencsére.

Különben hajnali 4-kor arra ébredtem, hogy valakik éktelenül ordibálnak a mögöttünk lévő zsákutcában (cul-de-sac). Mikor eluntam, leballagtam a nagyszobába, és némi vizsgálódással kiderítettem, hogy nem ölik egymást, úgyhogy végül nem a rendőröket hívtam, hanem a community wardeneket (hihetetlen, milyen tudatos állampolgárt farag belőlem ez a környék), de persze csak az üzenetrögzítő (answering machine, ez is milyen már :-) ) vette föl. De közben egy őszülő fickó be is ült a ház előtt parkoló autóba, és elhajtott vele, úgyhogy a nő is abbahagyta az üvöltözést az ajtóban.

Tegnap megérkezett a behívóm az önkormányzati választásra. Május elsején, csütörtökön lesz, reggel 7-től este 10-ig, és a szavazókörünk ((vagy az nem is a hely, ahol szavazok, hanem a terület, amelyik egy helyen voksol...?)) (polling station — végre rájöttem, mitől exit poll a felmérés), szóval ahová el kell fáradnunk választani, az nem más, mint a szomszéd templom. :-) (De szavazhatnék postán is, mármint úgy, hogy kiküldik a szavazólapot, és aztán választhatnék, hogy visszaküldöm vagy beadom személyesen (a helyiség ezúttal közelebb lenne, mint a postaláda..).) Személyazonosítás nincs, a neved és a címed kell bemondani. Hihetetlen.
A jelöltekről egyelőre semmi, sehol.

Földrengés — nélkülem :-(

Tegnap éjjel 5,2-es földrengés volt, alig egy órával miután leoltottam a lámpát (ha volt egy óra) — és én átaludtam. Pedig kb. harmincévente mérnek egy ilyen erőset. :-(

Megint elmaradtam

Próbálom időrendben, majd meglátjuk, mi lesz belőle...

Szombaton Loyola Hall. Sikerrel elkerültem a csatlakozást (egy megállóval arrébb szálltam le), úgyhogy a miséig kb. húsz percem maradt Gerryre (+ az autóban töltött idő, mert miután fölhívtam, hogy ez a helyzet, kijött elém az állomásra). Sebaj, kaptam két könyvet, és az egyik egészen zseniális (a másikba még nem olvastam bele).
A vacsoránál megismerkedtem egy fiatal szlovén jezsuitával, akinek az apjának Kiskunhalas körül van lófarmja. :-)
Visszafelé nem nyílt az udvar kapuja, úgyhogy végül a későbbi vonattal jöttem el egy újabb háromnegyed óra olvasgatás után.

Vasárnap bementünk Liverpoollal megnézni a vásárt — ronggyá áztunk, míg beértünk. Az az utálatos, vízszintesen eső eső esett, jó nagy szél volt. A vásárt elég gyorsan föladtam egy hazajövetelért.
Aznap este "community review"-t tartottunk, hogy mi minden lett (illetve mi nem) mindabból, amit kb. egy hónapja, a skiptoni "residential"-ön elhatároztunk. Derültek ki érdekes dolgok egymásról, komoly beszélgetés lett belőle.

Hétfő délután leléptem a Booth-ból a Beacon-be, és találkoztam H. Z. honfitársunkkal. A fickó annyit beszélt, hogy én ilyet... na jó, ilyen magyart :-) már rég nem láttam. A két lányka, akik a számlák között próbáltak rendet rakni az asztal túlsó oldalán, időnként meg-megszakította, ami szemlátomást nem zavarta (és legközelebb valami egész másba fogott), de különben valószínűleg még most is ott ülnék. A történet lényege: 2001-ben költöztek ki Kanadába, ahol a fazon meg a felesége dolgozott, a gyerekei iskolába jártak, és minden szép volt meg jó, míg egy januárban (kb. 2006) ki nem ebrudalták őket elutasított menedékkérőként (hogy mi a bánat alapján kértek menedékjogot egyáltalán, azt nem tudom..). A lányuk addigra férjhez ment, ő maradhatott, meg egy ideig a fiuk is, de aztán ő is eljött... mindegy, némi londoni kitérő után 4 hónapot az utcán töltöttek a feleségével Manchesterben, mígnem összetalálkoztak a Beacon utcafrontos csapatával, és aztán valahogy került nekik lakás meg a feleségének munka is (hauskeeper egy ügyvédnél).
Aznap este Sarah születésnapját ünnepeltük a Tampopóban, meg aztán egy kis glühweinnal a vásárban. Ezáltal végül nem jutottam el az egyetem Hungarian Associationjének a találkozójára, de sebaj, majd legközelebb.

Kedden talán semmi izgalmas... Este valami mondjuk 'tonhalas-zöldborsós sült rizs' névre keresztelhető valamit kreáltam az egyik talált szakácskönyvből. Finom lett (wok nélkül is). :-)

Szerdán délelőtt három csocsival meg öt másik emberrel sétálgattam: az Urbisszel van egy közös bizniszünk, egy három-szerdás sorozat: digitális fotókat készítenek a népeink a városban, aztán megszerkesztgetik majd együtt számítógépen, és a végén lesz belőle kiállítás az Urbisben.
Ebből az alkalomból jutottam el először az Angel Meadow-nak ('angyalmező') nevezett parkba, amit a hajdanvolt utolsó proletártelep temetőjének a helyén alakítottak ki. A neve az eltemetett sokezer gyerekre utal nem csoda, hogy Engels azon a vidéken kezdett el töprengeni... (A Wikipédia szócikkének az alján az utolsó előtti linkre érdemes még rápillantani, illetve az onnan letölthető két PDF dokumentumra, azok igen szemléletesek (korabeli képekkel-szemelvényekkel).)
Délben aztán továbbálltam a Visitors' Centerbe karácsonyi ebédre (erdetiben: "Seasonal Celebration"... alig szekularizálódott...). Volt kvíz, bingó, tombola, ebéd, süti, ami kell. :-) Jó kis szocialitzálódási alkalom.
Este megnéztük a maradék 4 részt a BBC 1988-as Narnia-sorozatából. Istenem, azok a boldog idők, amikor ezeket még speciális effekteknek nevezték, és hatottak is... :-)
Ja a múlt héten A hóembert láttuk, az is csudás... És főleg az bennük a jó/érdekes, hogy kb. annyira részei a korosztályom (vagy még inkább a pár évvel fiatalabbak) kollektív tudatának, mint otthon a tévémaci lehet(ett. Van még tévémaci?).

Csütörtökön valami egészen munkás délutánom volt a V. C.-ben, aztán ma is. A fene tudja, ha nem izgatom magam a délelőtti semmittevésen, akkor nem is olyan rossz. Persze lehetnék ennél hasznosabb is — valahol másutt.

Guy Fawkes Night

Látszik már, hogy van haszna a korai nyelvtanulásnak: számos angol versikét / dalocskát / mondókát tudok felidézni különböző kulturális ingerekre. Ilyen az is, hogy

Remember, remember
the fifth of November

(jóllehet pontosan annyira emlékeztem a történetből, hogy valaki valamiért föl akarta robbantani a parlamentet).
A fickót (nyilván nem volt egyedül, de ő vitte el a balhét) Guy Fawkesnak hívták, de a történet számomra legfontosabb mozzanata az, hogy a lőporos összeesküvés emlékére ma mindenki tűzijátékokat robbantgat, napszálltától eddig egyhuzamban. (Elég idegesítő. Különösen miután úgy egy hónapja megy, napi átlagban húszat biztos hallunk; de most legalább kiderült, hogy nem marad így tavaszig.)
Régebben egy bábut is körbehordoztak pénzt gyűjtve (aztán persze elégették a bábut, ezt ismerjük, csak ugye mindenütt másutt tavasszal csinálják), nagy családi meg közösségi fesztivál volt. Mostanra (itt legalábbis) a házi tűzijátékozás maradt.
Viszont London gyönyörű volt tegnap este fentről: legalább száz helyen lődöztek egyszerre, ha mégoly kicsi szerkezeteket is.

Alkottam

Nézd meg nagyobban
(Az azért elmond valamit a GoogleMaps-ről meg a világról, hogy a kb. ötven lehetséges helyjelölő ikon között egyetlen speciálisan keresztény/monoteista szimbólumot sem találtam (a templomoknak)...)

Napos vasárnap

Végre egy reggelinek mondható (9.15-ös) misén voltam, az Avila-házban (egyetemi lelkészség). A kápolnában kb. másfél tucat ember gyűlt össze, szóval családias volt. (Ugye hárman mi (Aura, Tom meg én), egy lányka, akinek az elsőáldozása volt + a mamája + a nővére + két barátnő... A többiek jobbára ázsiaiak vagy feketék.)
Utána reggelizni is fölballagtunk a klubterembe (van valami biliárdasztal-féléjük és nagy csocsójuk (!) is), elég vicces az egész épület: egy nagy üveg + beton kocka. Jó hideg volt.
Ragasztottunk matricát a „Honnan jöttél?” világtérképre. :-) (Eszembe jutott a szentimrés Magyarország-térkép. :-) )
Aztán elmentem összeszedni a freecyclingolt melegszendvicssütőt, és közben láttam egy mókust kb. másfél méterről. Hosszú-hosszú ideig meredt rám, és közben húszcentinként kúszott följebb.
Aztán hazajöttem, becsavartam magam egy takaróba, és leküzdöttem valami harminc-negyven oldalt a Háború és békéből. Valamint ebédeltünk is, meg fejtettem keresztrejtvényt. Igazi vasárnapi semmittevés.

Jut eszembe, nem is írtam a tegnapról. Pedig végre megnéztem magamnak az Urbist, ami csudás. A bevezető sétára mentünk, a vezető srác a ferde liftben Budapestet emlegette, mint ahol pl. van hasonló, csak az sínen jár (a sikló). Nekik meg, ha sínre tették volna, kellett volna vasúti engedély meg néhány vasutas. :-)
Aztán kiderült, hogy önkénteskedett egy ideig Budapesten. (De ez már a legvégén, szóval hagytam menni, nem kérdeztem tovább.)
Most csak egy kiállítás van, a Haciendáról, Manchester legendás night club-járól (jó, annyira azért nem legendás, hogy valaha is hallottam volna róla korábban, de állítólag az egész várost és a törvénykezést meghatározta volt :-) ), illetve még néhány tucat fotó Mixed Manchester címmel, kevert-rasszú (hogy mondjuk az ilyet magyarul? félvér, negyedvér...?) (jobbára) gyerekekről.
Igen jó a büfé, a megtakarított kajapénzünk egy részét fölhasználva ettünk egyet. Én somerset(i?) kecskesajtos-körtés-fügés szendvicset, valamiféle magos, egészen kontinentális kenyérrel. Mmm...

Ideje a rombolásnak (?)

Tegnap itt járt egy szlovák lányka a két évvel ezelőtti közösségből, és sok más mellett elmesélte, hogy ezt a házat is el fogják tüntetni a város(rész)rendezés keretében.
Szomorú lettem, akkor is, ha mi még minden bizonnyal maradhatunk jövő nyárig.
Ez valamit megmagyaráz a környékről: ha az itt lakók legalább három éve tudják, hogy előbb-utóbb menniük kell, akkor iagzán nem csoda, hogy hagynak minden pusztulni.

Ideje a fényképezésnek.

Aztán egyéb történetei is voltak: ők vették birtokba a házat annak idején sokévnyi lakatlanság után — három hónapig csak ágyuk volt, konyhájuk meg ebdlőasztaluk székekkel... Ehhez képest mi a két tévével (igaz, az egyiket rögvest bevágtuk a lépcső alatti szekrény-helyiségbe, a másikat pedig még nem kapcsoltuk be), mikrosütővel (abból is van még egy a dobozában...), mosógéppel...
És róluk negyedannyira sem gondoskodott a cég (a JVC), mint rólunk: a Support Workerük decemberben távozott, és az ősszel már inkább kinyomta a telefonját, ha meglátta a számukat; a többiek újak voltak... Ráadásul igen különös figurák is jöttek össze abban az évben, szóval volt mit leküzdeniük.

Nekünk sokkal könnyebb.

A hadaró papoktól — ments meg, Uram, minket!

Tegnap este a feltehetőleg legközelebbi üzemelő katolikus templomban voltam misén — 35 perc volt mindenestül. Igaz, csak a legvégén énekeltünk (valami ismerős dallamra, szóval próbáltam föléintonálni a másik szólamot, több-kevesebb sikerrel :-)). A templom új, félkörívben elhelyezett padokkal, a szentély felé lejtő hajóval, kétoldalt egy-egy „klasszikus” Jezus- és Mária-szoborral. Volt vagy harminc ember, plusz egy halom kisiskolás, egy részük melegítőben, amitől falnak megyek.
És volt egy pap, akiről már tudtam (Sarah és Aura a délelőtti misén volt ugyanott), hogy elég gyorsan nyomja, de hogy ennyire... Uhh. Kezemben volt a teljes miseszöveg, de a Hiszekegy harmadánál föladtam. Valószínűleg korábban is kissé frusztráló lett volna, de így, hozzászokva Paffy Isten adta mindenre-van-idő miséihez...

Viszont ha itt tartok, elmesélem, (villamoson, egy este a Széna téren... — honnan idéztem?) szóval elmesélem a múlt vasárnapi istentiszteletet (anglikán misét?) is. A szomszédba ballagtunk át, csak hogy egyértelmű legyen, mellékelem a képet is:


Nézd meg nagyobban
Katt a linkre alul, aztán közelíts, ameddig tudsz (+), aztán 1-2 kattintás a lefelé nyílra, és a bal alsó sarokban már látszik is a házunk. :-) (Valami csoda folytán süt a nap. Lehet, hogy photoshopolták, mint a koppenhágai képeslapokat...)
Az a fura formájú épület jobbra fölfelé pedig a templom. A furcsa oldala (éppen az udvarunk tőloldalán) a templom maga, a szélesebb, amelyik a kettéosztott út felé van, a közösségi terem.

De azért időben elindultunk, a n12-es szertartásra 11:05 körül.
A templomban 5 db néni volt, mind 60 fölött, tettek-vettek, rém lelkesen üdvözöltek bennünket — aztán egyszercsak megjelent a két pap, és kezdetét vette a liturgia, minden cécó nélkül, azzal, hogy „hányadika is van ma?”, amire valamelyik néni válaszolt, mira „ó igen, szeretettel köszöntünk mindenkit szeptember 16-án...”

Az egyik pásztor (a kvázi-főcelebráns) egy néni volt. Kicsit viccesen mutatott miseruhában, különösen mikor néha kiment az olvasóállvány vagy az oltár mögül, mert a felül még nagyjából átlagos testalkata valami irdatlan hátsóban folytatódott. De főleg az okozott valami hihetetlen disszonanciát, hogy a szertartás gyakorlatilag szó szerint egy mise volt. Kézbe kaptuk a szövegeket meg az énekeskönyvet (azóta ugyanazt láttam a reformátusoknál és a katolikusoknál is!), és nagyon kellemesen követhető volt az egész (még az oldalszámokat is mondták, a gyengébbek kedvéért).

Az orgonát egy CD-lejátszó helyettesítette. (Egyszer valami történt vele, akkor a capella folytattuk.)

Aztán a végén még elcsevegtünk kicsit a papokkal, áthívtuk őket egy kávéra, odaadtuk Peternek a postáját, amit ide hoztak a nyáron meg azóta, és mindenfélét megtudtunk tőlük a környékről. Ez igazából Peter temploma (meg van neki egy másik is a környéken), a néni a szomszéd parókiáról (plébániáról? végülis az anglikánok nem protestánsok...) jár át. Ígértek kerti szerszámokat, biztosítottak, hogy mehetünk bármikor, meg ilyesmik. Sarah-nak igaza volt az orientáción, mikor a kulturális különbségekről beszélgettünk: ez a hihetetlen verbális udvariasság tényleg minden angol sajátja.

A többiek

Akkor most egy kicsit bővebben arról a három emberről, akikkel a házon és az életünkön osztozunk.

A legfiatalabb (21) Aura Litvániából. Kémia szakon volt két évet az egyetemen, és kórust vezetett, mielőtt idejött (42 órát töltve a buszon..). Eddig nem sok hangját hallottuk, most kezd visszabeszélni. :-) (De nagyon kedvesen, viccel.)

Aztán Sarah következik (23), a Chanel-szigetekről, ahol a házukban annyi fürdőszoba van, amennyi lakó. Azt mondta, arrafelé az emberek hétvégi és szabadidős elfoglaltsága a jachtjaik fényesítgetésére korlátozódik, ami őt valahogy nem elégíti ki... Teológiát végzett (részben ökumenikusat Prágában), aztán egy évet dolgozott valami irodában (eredetileg jogásznak szánták), most pedig itt van.

A harmadik Tom (23), aki a középiskola után egy évet Indiában töltött (angolt próbált tanítani egy csoportnak, amelyben tíz, számára ismeretlen nyelvet beszéltek...), aztán Oxfordban diplomázott középkori angol irodalomból. Az első este azt mondta, most idejött, hogy valami olyasmit csináljon, amit nem vártak (el) tőle otthon.

Közös pontként a jezsuita kötődés mellett gyorsan fölfedeztük a taizéi gyökereket is, azóta is jókat éneklünk együtt. :-)

Hát ilyesmi. A napi rutinunk kezd beállni (reggel mind máskor indulunk, de este együtt eszünk és imádkozunk). A főzés nem egyszerű, amennyiben Sarah vegetáriánus, Tom pedig tej- és lisztérzékeny... de egyelőre úgy fest, el lehet élni rizsen, krumplin és zöldségeken. :-) Majd én is próbálkozom néha, és ígérem, beszámolok. A házimunka egyelőre egyéni preferenciák alapján zajlik, majd kiderül, mennyire működőképes a rendszer(telenség)...

A ház különben hatalmas. Van 4 hálószoba fönn, lenn pedig egy nappali, ami ebédlőül is szolgál, valamint egy ebédlő, ami ilyenformán most imaszoba; továbbá mindjárt az előszobából nyílik még egy helyiség, ahol most gépelek.
A konyhában és a mosókonyhában laminált parketta van, a fürdőben és a vécékben valami linóleum-féle, és mindenütt másutt padlószőnyeg. (Az előszobában is. Igaz, azóta kiderült, hogy nincs sár...) Nem nagyon tetszik. Hozzászoktam, hogy padlószőnyeget a kápolnában használunk, és levesszük a cipőnket rajta.

Eletjel

Megerkeztunk az orientaciorol, es jelentem, minden a leheto legjobban van ezen a legeslegjobb vilagon.
Van mosogepunk. :-)
Van szobam. A furdoszoba mellett van, viszont keleti.
Ami fontosabb: harom remek emberrel fogok lakni es elni. Egyelore csak egy-egy mondatban:
- Sarah a Genzi-szigetekrol van (fonetikusan, mert pillanatnyilag nem tudom maskepp),
- Tom Londonbol (az apja finn szulok gzermekekent latta meg a napvilagot Amerikaban, innen a ket i a neveben -- nem, nem a Tom-ban),
- Aura pedig litvan. :-)
Ezer dolgot tudnek meg meselni, de inkabb folmegyek belakni a szobat. Este mar vendegeink is lesznek, jelesul a ket Community Partnerunk, Kate es Kevin. Az o feladatuk lesz csoportkent foglalkozni velunk, meg mindenfele praktikussagokat atadni a varosrol.