Ismét Őfelsége furcsa országában

A repülés jó volt (amennyire jó lehet bepréselődni egy ilyen székbe...), de a) a reptéri pénzváltás életem egyik komoly hibájának bizonyult, és b) a buszállomásig kb. egy mérföldet gyalogoltam hiába (egyik termináltól a harmadikig, hogy ott kiderüljön, hogy középen van az objektum). Viszont: ott pont jött egy vonat, és gyorsan és olcsón behozott a városba (a busz 1 órát megy, és mindkét alkalommal holt beteg lettem a kanyargásától).

És ez idő alatt volt alkalmam megnyugodni, hogy még mindig tudok angolul. És még az vicces, hogy a sok BBC-angol után állati erős a Mancunian / északi tájszólás, tényleg.

Marie-nál jó volt, forró csoki, csacs, ráérős reggel hot cross buns-zal (édes-kerek péksüti, forrón). Vasárnap is nála alszom, a hétfő-keddet még ki kell okoskodni (ketten Áronnal már nem férünk ott el).

A könyvtári számítógép még mindig működik az olvasójegyemmel; és máris összeszedtem annyi szórólapot, hogy csak gyúzzünk válogatni, mit csinálunk szerda estig. :-)

Pár óra, és indulok

Előbb Liverpoolba egy hétre, aztán haza, csuhajja. Összepakoltam mindent, végre, már csak ki kell porszívóznom a szobát, és aztán végleg itthagyom ezt a böhöm nagy házat, ahol annyit fáztam a télen, de ahol végsősoron talán mégis szerettem élni — egy évet biztosan. :-)

Hard to Belive // Alig hiszem

Egy hete először rendesen megy az internet itthon már majdnem egy órája, úgyhogy most próbálok mindent elintézni, gyorsan... (Annyira azért nem rossz a helyzet, mindkét munkahelyemen jutott belőle.)
Különben hamarosan indulunk Liverpoolba, ahol öreg-önkéntes :-) találkozóval, tartományfőnökös misével és (coming of age) bulival ünnepeljük a JVC nagykorúságát (21 éve fut a program, juhé).

Ja igen, a tárgyakról akartam még mesélni. A rossz hír az, hogy földobta a talpát (?) a fényképezőgépem. Óvatlanul kihúztam a kábelt belőle (még Londonban; a számítógép szemlátomást nem vett tudomást a csatlakozásról, úgyhogy meg voltam győződve, hogy baj nélkül megtehetem), amire szabályosan lefagyott, olyannyira, hogy az egyetlen gomb, amelyre reagál, az üzemmódválasztó tekerő. Végül kínomban kivettem belőle az akkumulátort, de ha visszateszem, most is elindul, dacára az OFF-ra húzott póver gombnak.

A másik, a jó hír, hogy tegnapelőtt vettem magamnak egy karkötőt. Meg egy nyakláncot is hozzá. :-) Színes, üveg, indiai, és supposedly fairly traded (állítólag méltányos kereskedelemből származik). Igazából ősz óta kacérkodtam velük, de most érett meg az idő.

A vonatokról

Hétfő délután valami szűk két és fél óra alatt fölröpített a vonat Londonból (jó 260 km)... de én bizony visszasírtam a hazai, lassú és hangos testvéreit... amelyeken soha életemben nem voltam rosszul, ellentétben ezzel.
Az elméletem az, hogy míg az otthoni vonatok javarészt vertikálisan zötyögnek, az itteniek horizontálisan ráznak, és ez veri ki a mutatóimat.

Londonban, sej

Csak gyors életjel újra: szombaton másfél óra késéssel bár (feltehetőleg egy katonai gép leszállását vártuk...), de végülis megérkeztünk a Gatwickre, persze Tanjának elment az utolsó vonata, úgyhogy ő az éjszakát egy buszon volt kénytelen tölteni... Én meg becsöpentem egy hamisítatlan migrant worker community-be (vendégmunkás közösség), ahol valakinek pl. az első szabadnapja volt 30 (!) nap után, és minden ehhez hasonló.
Én meg holt beteg lettem eddigre (a pénteki megfázás lázat is hozott), úgyhogy rövidesen ágyba kerültem, másnap pedig (mondván, hogy főzőcskézni aligha mennék be hétfőn úgyse) végül abban maradtunk, hogy jobb lesz nekem még egy napot itt töltenem, hát maradtam. Szisz úgysem dolgozik ma, hát beszélgethettünk kedvünkre.
Hanem most azért lassan fölkerekedem, legközelebb már Manchesterből írk.

3rd and Probably Last Letter about Miscellanous (?) Stuff

Now I should write about two whole days which will be surely beyond my capacity so I apologise in advance for not going into any details.

Yesterday at 11 we got on a bus, and travelled to Trakai, the historic capital of Lithuania. It's a beautiful town quite close to Vilnius, with a castle on a lake (actually, more lakes, I think), some reminiscences of the historical minorities in Lithuania (the Karaites and the Tartars), and florishing green surroundings everywhere.
We had kibinai for lunch, a Karaite dish, similar to cornish pastry (filled with mutton and onion).

After that we came back to Vilnius, and had a long walk in the Old Town. We've seen lots of churches in various conditions, and heard interesting legends and stories from our nice guide. I think for me the most interesting was the (former) Jewish Quarter and the baroque Orthodox church with a strikingly grass-green iconostaz (turned into that from the former altar).

The dinner was in a popular traditional restaruant where there is a snake kept under the stairs (I am not sure wether this is a part of the local traditions). Marie, Tanja and me all ate cepelinai with different sauces, it's really nice and really filling. :-)

After dinner (at around 8.30, I guess) we met the Baltic Jesuit provincial, who is a very nice guy. He greeted us as maybe the pioneers towards a Lithuanian JVC, and later on even joined us for the (presumed) folk dancing evening. [Aura, he was happy to hear about you. Don't worry, I didn't tell him the truth... ;-)]

But unfortunately we went to another venue where there was no dancing but a great Norwegian group playing (mostly) the langeleik. It was absolutely perfect sleeping-music, so I soon found myself almost asleep... luckily, the others, too, so we hired a taxi, and headed home during the next (Polish?) band's play.

Today we had a nice (also singing) morning prayer (this time led by the French girls), then a game about living and working with people of different social and cultural backgrounds. Later in the morning we were given a little story from The Velveteen Rabbit, and some reflection questions on our JVC/JEV experiences. The sharing was in small groups from at least two different countries -- we were just four with Tanja and two French JVC girls (one of them from Germany), so we could have a pretty good conversation with enough time for everyone. I found it inspiring.

Now it is free time after lunch, and because we'll have half a day more for the city tomorrow, I stayed at the hotel. Silence is golden, all around...

2nd Letter: The Sky Above Vilnius

The sky above Vilnius is [well, now it is black but it was] about half blue and half cloudy (mostly with white clouds). It was a beautiful day again, nevertheless because we had a bit less work to do (or at least a bit less to do with words).

After a nice musical morning prayer (the Slovak girls are really musical!) we got on a bus, then on a trolleybus, and went to the social centre of the Blessed Jurgis Matulaitis parish. They work with children and youngsters mostly considered as being "at risk", as well as with mentally disabled [I know it's not p. c. any more but it is how I can say it, sorry. I don't mean it mean] people from all ages, and also families, parents, mothers, pregnant women etc. It's a not very spacious but nice colourfully painted place, you'll find pictures later, probably. The church next is especially worth having a look at...
What I found interesting & really nice was maybe two things. First, they will have 4 EVS volunteers soon (once they had a Muslim guy who worked with the mentally disabled people where there is lots of spirituality going on, and he really enjoyed it). And second, they do recycle what none of my (UK) placements can be bothered with... (And even though there is surely no collection, you can only take it to the big bins if you are enthusiastic enough.)

The city itself, as far as I've seen it (from one suburb to another) is pretty much like any other "Eastern Block" cities (suburbs): smaller and bigger blocks of flats are standing one by one. But there is quite a lot of green around, even a forest! Almost everything was old around but the people seemingly all take care of their appearance. No one in jogging suit or pyjamas on the streets.

In the afternoon we had the presentations about social inclusion & our workplaces but now a French girl is waiting for the computer (meanwhile chattinmg a bit in Spanish with Diana :) ) so I rather take leave [does anyone say this since the time of Jane Austen?]. I'll try to go on tomorrow.

Letters from the European Meeting - vol 1

(No guarantee for more -- sorry in advance if I can't manage to write more.)

Sooo, here we are:
3 volunteers + 2 staff from JVC Britain,
4 (= the whole single community) + 1 from JEV Slovakia,
2 + 2 from JVC Ireland (they also only have one community),
3 volunteers from JEV Germany including the only GUY (Berlin, Leipzig & Vienna -- but as it turned out, there are German JEV groups in Mexico, Brussels, Bosnia, and Romania, as well), and
5 + 1 from JEV France (Marseille & St Etienne -- all volunteers but one who only noticed at the airport that her passport has expired..).

It's a bit strange that the numbers of the participants don't at all reflect the size of each programm(e?)...

There are some language barriers (for the first time in my life, I am among the betters with my English -- no wonder after 8 months of use day and night) but we can overcome it. Strangly for me, those participants who are foreign in their programme, are usually from a country that also has JVC like a Slovak girl in France, or the other is a Lithuanian in Germany (so she's at home now). The Slovaks are pretty shy with their English but fortunatelly their leader is Katka from JVC Birmingham 2005/06.
(Am I totally boring & without any meaning...?)

Today we had some icebreaking & group building, and then the presentations about JVC and the values in our country. Some bits&bobs that may be interesting:

- The Irish community lives in an even more crap area than Ancoats. It's called Ballymun -- it's a towerblock quarter in Dublin. All their placements are there, too.
- The Sovak girls were the most creative by the presentation: the sang a simple song about their days, with two recorders, a guitar, and a piano. The showed pictures and the lyrics meanwhile. They live in a small village near Bratislava, where some Jesuit institutions are working, as well. And they only work for four days, Friday is reflection with two nonnes, and a mass.
- The Germans have three "ordinary" communities, and some abroad (see above) but they meet 4 times during the year all. Those abroad send a letter every month in which they explain everything going on ith them (mostly for the sake of their sponsors). I think this Lithuanian girl is the only foreigner in the whole programm.
- The two French communities meet for a thematic weekend every month (such as community, violence-free conflict resolution, Islam (they meet more Islamic people a day than Christians, they said), and so on. Also, their values are called: service, community, spirituality, and "human formation" (these weekends).

Probably we are the only ones with internet at home.

Now there is an optional mass (well...), and after that there will be social in the sauna. I think I'll finish it for now.

In Vilnius, two hours later then it is written underneath :)

Itt vagyok

Egeszen pontosan itt, 
ha elirtam a linket, akkor bocsanat, ez egy fura bongeszo, 
keptelen vagyok uj ablakot nyitni 
ill. nem megy a jobb egerful se.
A lenyeg: a Lake District gyonyoru volt,
majd egyszer lesznek kepek is,
tegnapelott megmasztunk egy 949 m magas hegyet, 
ami, elismerem, magaban annyira nem lenne izgi, 
de kb. szazotvenrol indultunk :-),
tegnap este koldulnom kellett 2 fontot, hogy legyen
vonatjegyem vissza (nem csak onhibambol),
(vegul egy tizest kaptam, mert vannak meg jo emberek,)
ma reggel irany Gatwick, 2 atszallassal, de vegul 
teljesen idoben (bank holiday ide vagy oda),
aztan persze a gepunk kesett kb. masfel orat,
de vegul csak-csak ideertunk, eljen-eljen.
Eddig 5 db tot lanykaval talalkoztunk, kedvesek nagyon.
Varjuk a pizzat...
Es h1 van, 27-en hajnalban, csak nincs
turelmem atallitani az idozonat.
(Attordeltem, mert nem mutatta a sorok veget.)

Címszavas

Van két megcímzett, de még üres bejegyzésem is, lehet, hogy sose lesz belőlük semmi... Most mindenesetre csak röviden:
Ezerrel készülök Litvániára, most éppen hajléktalanság és rabok a királyságban témában;
délután munka, aztán jön Melitta,
holnap de. visitorok, délután indulunk a Lake District-be az egyetemi lelkészséggel,
vasárnap este én vissza (ő marad hétfőig a többiekkel),
hétfő reggel vonat > Gatwick > repülő > Vilnius,
szombaton vissza > London,
a következő kb. 18 órát várhatóan megállás nélküli beszélgetéssel töltjük Szisszel,
majd vasárnap haza.
Hogy mindeközben honnan és mennyiit írok majd, az remains to be seen avagy még kétséges.

103., melyben visszatér a furcsa országba, alszik, dolgozik és választ

Tegnap tehát vissza, egészen kényelmesen, hála a Ferihegy vasútállomásnak. („És Ferihegyig is utazik?” — kérdezte a kalauz, Áron szerint azt kellett volna válaszolnom, hogy „Nem, Manchesterig, de a vonat csak Ferihegyig visz.”)
A liverpooli reptér szép beatleses, de jócskán túlnőtte önmagát, úgyhogy visszafelé egyrészt sétáltunk egy jó ötpercet a kifutópálya oldalán (zárt, de azért huzatos alagútban), másrészt álltunk sorban még úgy húszat (részben már benn) az útlevélvizsgálatra várakozva. Párszáz emberre három néni, nagy komótosan...

Ma délelőtt aludtam, aztán vettem színházjegyet estére (Tenessee Williams: The Glass Menagerie — magyarul a szerzőről és a darabról), aztán bementem dolgozni, ahol Something Unexpected Has Happened (Valami Váratlan Történt), 3/4 4-kor bezárták a bótot (börtönt), és lélek az ajtón se ki, se be. Állítólag az szokott történni, hogy valamelyik irányban elszámolják a rabokat (mármint befelé menet a szárnyuktól a látogatásra vagy vissza), és akkor aztán megáll az élet, mert mi van, ha valaki megszökött.
Persze sose szökik meg senki, de azért az aznapi látogatásokat lefújják, és amíg megoldódik minden, addig marad mindenki a helyén. Jelen esetben még a kétórai látogatók is benn voltak, pedig nekik 3-kor ki kellett volna jönniük.
Így megy ez.

Az előbb pedig választottam, Tom iránymutatását követve a zöld párt jelöltjét. Lehet, hogy visszamegyek, és megpróbálok csinálni fotókat... bár kb. ugyanúgy ment a rendszer, attól eltekintve, hogy a fülkéken nincs függöny, a szavazólaphoz pedig boríték, ceruzával kell szavazni, és össze kell hajtani, majd megmutatni a cédula (ballot paper) külsején a jelet, mielőtt bedobnád az urnába (ballot box).
És hogy ne érhessen meglepetés, szép nagy papírokon közlik, mennyire vagy büntethető különböző választási csalásokért. :-)

Na, megyek omlettet sütni vacsorára.

102. bejegyzés, melyben a főhős szülővárosába érkezik

Ééés igen, hazaértem. A reptéren (Ferihegy) ugyan egy jó félórácskát ücsörögtem azon tűnődve, hogy vajon hogy jutok haza, ha az összeszedésemre rendelt autó mondjuk lerobbant valahol... ugyanis a világ legszabadabbjaként nekivágtam telefon és egyetlen vas készpénz nélkül — az elmúlt 8 hónap során pedig, mint most kiderült, törlődött a fejemből a bankkártyám PIN-kódja... Két próbálkozás után úgy ítéltem meg, kódot könnyebben szerzek, mint kártyát, így ezzel föl is adtam.
Fölmerült, hogy megfenyegethetek egy taxist, de valahogy nem éreztem magamban a potenciált...
De aztán begördült az ismeretlen autó (egy bordó Ford) benne a mamámmal, és már indultunk is vissza. Alig 2 óra volt az út vissza (is)...
Itthon éppen szerelték széjjel, csomagolták és vitték a zongorát. Sóhaj...

Irány a Baltikum

Nos, amin a másik két közösség heteket rágódott, azt mi úgy tíz perc alatt eldöntöttük, és úgy alakult, hogy Manchesterből én megyek a jezsuita önkéntesek évi rendes európai találkozójára, Litvániába. Május 26—31., Tanjával (Németo./Liverpool) és Dianával (Kolumbia/Birmingham).

Oxford, amiből nem sokat láttam :-)

Szóval nagyhét hétfőn nekivágtam, és elbuszoztam előbb Birminghambe majd onnan Oxfordba. Előbbiben volt két óra szabad időm, ebből egyet Quinh-nal töltöttem mászkálással, meg a galéria boltjában, persze. :-)
Oxfordba délután érkeztem meg, egy városszéli megállóba, aztán keresztül a városon Melittával, egyenest a konventbe.
Másnap sokáig aludtam, aztán kicsit kertészkedtünk (humuszkeverés és gyomlálás), majd ebéd után nekiültünk a BBC Pride&Prejudice-nak, és néztük estig. :-) És fölöttébb jól mulattunk. :-)
Szerdán reggel kiderült, hogy a Park&Ride itt igenis működik: legalább kétszáz autó pihent a parkolóban 9-kor, mikor én fölszálltam a buszomra, a sofőrjeik és esetleges utasaik pedig szépen sorban várakoztak a saját, városi munkahelyeikre szállító buszaikra. És még van vagy négy-öt ugyanilyen Oxford körül, ha jól értettem.
Az utam visszafelé kicsit viszontagságosabb volt, amennyiben papíron öt percem volt átszállásra Birminghamben két különböző buszállomás között, de (siettemben taxival — utóbb kiderült, hogy valószínűleg fölöslegesen) végülis megoldottam.
Így aztán volt még röpke két-három órám is itthon, mielőtt továbbvonatoztam volna...

Happy Holidays

Ja, annyi még, hogy tegnap majd' tíz napra befejeztem a dolgozást: a Booth zárva a héten építési munkák miatt (megoldják a klotyó szellőzését, csuhajja), csütörtökön pedig már Loyola Hallban leszek szentháromnapozni, úgyhogy azt amúgy is kivettem volna, nagypéntek és húsvéthétfő pedig szabadnap anyway.
Úgyhogy holnapután irány Oxford, szerdán vissza, és rögvest tovább is Rainhillbe. Remek lesz. :-)

A buszbérletről

Tegnap reggel besétáltam a céghez, mert a bérletem lejárt vasárnap, és mért is vettem volna meg az újat előre. Hanem hazafelé azért bekocogtam a Travelshopba, megvettem az új bérlet' aznaptól — és ahogy kicseréltem a régit, vettem észre, hogy az bizony nem vasárnap, hanem pénteken járt le. A hétvégén 6 buszon mutattam be...
Na de legalább a figyelmetlenségük szóljon a buszsofőrök mellett, ha már más nemigen tud... Késnek, mint a veszedelem (10-12 perc meg se kottyan), és aztán vagy megállnak a megállóban, vagy nem. Telefonálni is nem egyet láttam menet közben.

Titokzatosság

Most írt Áron, hogy „valaki Szegedről” meg készül látogatni március 27-én...

Nekem pedig megvan a buszjegyem Oxfordba március 17-re, megyek Melittához, juhé! És mindezt 10 font 50-ért oda-vissza, opcionális biztosítással együtt. Nem rossz!

Tulajdonképpen fogalmam sincs, mit akarok,

csak gondoltam, tartozom Nektek egy bejegyzéssel...
Mindenesetre itt van egy online petíció az indiai Orissa keresztény kisebbégének jogaiért, egy ott dolgozó jezsuita ajánlotta a figyelmünkbe (közvetve, a bocs.hu-n keresztül), vessetek rá egy pillantást.
S aztán ma megjöttünk Walesből, ami érdekes, valami miatt gazdagságra számítottam, de (comparing to England) nem az, sőt;
viszont láttam a tengert, megint lenyűgözött, a britek meg nem értik :-) ;
a residential (letettem arról, hogy magyar nevet adjak neki) jó volt, lelkesítő, elgondolkoztató, ösztönző;
rengeteg időm volt magamban lenni, és egyre inkább érzem, hogy ez tölt föl;
és sétáltam is egy jót, kabát sem kellett, csak két pulóver, és láttam egy csomó mókust;
és ma este volt egy jó beszélgetésünk Tommal meg Aurával;
és továbbra sem tudom, mi a társadalmi igazságosság, de azt igen, hogy ami van, az nem jól van most, s hogy tenni kell, kicsiben és nagyban egyaránt.
És örüljetek nagyon Jankának!

...és elkezdődött az újabb :-)

Mindenek előtt (fanfár, dobpergés): fényképek! (Tavalyiak, bocs'. :-) )

Ez a három angyal vigyázza zsebkendőnyi (de annál drágább) műjegünket a Piccadilly Gardens-en.

Ez pedig maga őfelsége börtöne, előtérben a Visitors' Centre-rel.

Amely belülről így fest.

Ma már csak emlék: ezt a bájos betlehemet itthon találtuk. Aztán elvittem a plébánia karácsonyi vásárára. :-)

Maradván a dekorációnál: ez a Fa, amelyet Aura alkotott a falra a buli előtti éjszakán. A lánc-féleség a Birminghamtől kapott adventi naptárunk, és jobb oldalt a karácsonyfa is látható.

Ez a vidor angyal Lymm katolikus templomában húzza, az éjféli misén szemezgettem vele.

Lufikutya. És én csináltam! (Környezetét a karácsonyi ebéd maradványia adják, háttérben a Christmas cake-kel.)

29-én Anti Francival meg a szüleimmel bóklásztunk Oldham környékén.

Back to the Cold House

Hát visszajöttem, és jó volt. Igazából nem is annyira lelkigyakorlat jellege volt, inkább képzés-önképzés-együttgondolkodás, szóval sokat beszélgettünk mindenféle dolgokról a közösségek kapcsán általában, meg a sajátjainkról különösen. Fél nap jutott az egyszerű életnek is, a powerpoint is, meg a beszélgetés is érdekes volt, csak addigra már kicsit tele volt a fejem az okossággal, és nemigen akaródzott befogadnia bármit is. De összességében igen jó időt töltöttünk együtt, és kicsit közelebb kerültünk a többiekhez is
Rossz hír, hogy megvan az első kilépő, Jenny Liverpoolból. Munkahelyi okai voltak jórészt. A közössége viszont így brit nélkül maradt, ami nehéz lesz nekik, de csak megoldják.
Az is kiderült, hogy mi alighanem mi vagyunk a legszervezettebbek, ami csak kis részben a mi érdemünk. Liverpoolnak még nincs bankszámlája (és innentől különösen nehéz lesz, a külföldieket nemigen szeretik a bankok), sőt telefonjuk és internetük sincs a házban, mert a tavalyi közösség felmondta őket. (Ami viszont disznóság volt szerintem.) Birmingham ilyen szempontból jól áll, valami okból azonban ők még mindig nem kapták meg a lelkivezetőiket.
Manchester kellően közel van a tűzhöz...

Különben egy ökumenikus közösség által fenntartott lelkigyakorlatos házban voltunk, ahol a lelkigyakorlatok mellett túrahétvégéket, kézműveskurzusokat, fotóstanfolyamokat és mítoszrombolásokat is tartanak (jelesül összeeresztenek különböző színű, vallású stb. embereket, és megvárják, míg rájönnek, hogy nem is olyan hülye a másik :-) ).