Képek

A Link Weekend fotói itt (Aura) meg itt (Clare, az új főnök) meg itt (sajátok) láthatóak.
Ez pedig a szent háromnap, szintén Aura szerint.

A hetvege

Csudas volt a Link Weekend: szabalyosan ugy ereztem magam, mintha ugy egy honapja talalkoztam volna utoljara mindenkivel. Talan hozzajarul az is, hogy mindaz, ami az elmult 9 honapban tortent, otthon tortent, Angliaban pedig az "alapertelmezett statusom" a JVC onkentes; de ahogy neztem, mindenki mas is kb. ugyanigy erzett, szoval biztos nem csak ezert.
El is dontottuk, hogy csinalunk reuniont evente, a kovetkezot jovore a husvet utani hetvegen.
Es csudas ido is volt, napsuteses, meleg. Penteken besetaltam a Visitors' Centrebe, ami feledheto elmeny volt, utana viszont folgyalogoltam a hazba, ahol a hetveget toltottuk, es nagyon jolesett. Szombaton meg vasarnap frizbiztunk is egy-egy jot, tan soha nem elveztem meg ennyire.
Aztan vasarnap delutan a salfordi dokkok helzen kialakitott setany-felen korzoztunk Tommal, Auraval es Joval, korulneztunk az Imperial War Museum tetejerol, beszelgettunk. Lejartuk a labunkat, es az is jo volt nagyon.
Vasarnap megint Marie-nal aludtam, megneztuk az Elisabethet, orultem, hogy tud kommentalni tortenelmi szemszogbol, es eszembe jutott, mikor 8. elejen a rendkivul ambiciozus uj toritanarunk addig-addig kerdezgetett, hogy kideritse, hol is tarthatunk az anyagban, mig a vegen vett egy mely lelegzetet, es folirta a tablara: 1588. A gyozhetetlen Armada legyozettetese. (Es ezutan kb. a XX. szazad kozepeig eljutottunk meg abban az evben.)

The Last Day

Fölrúgtam a(z informal) dress code-ot, és szoknyában jöttem a Booth-ba. Huhú! :-)
Aztán begépeltem négy over 50's story-t (az ötven fölöttiek helytörténetet írnak), közben ment a dráma műhely mögöttem. Jó volt.
Most virslileves (...), almás lepény (made by Alma, a 80 körüli önkéntes néni, hétről hétre), és hamarosan mosogatás. Aztán lassan véget ér a nap, és megyünk "out for a drink", juhé.
Este pedig Austejával, Kate-tel és Kevinnel eszünk az Odd Barban.

Just Quickly, Again // Megint csak roviden

(Elveszett a magyar billentyuzet, bocsanat. Elvileg oda van allitva, de csak nem megy.)
Szoval az otthoni net hol megy, hol nem (de inkabb ez utóbbi — nicsak, megkerültek az ékezetek), a cég(ek)nél meg igyekszem a sürgős/fontos tengely mentén eljárni, ezért nemigen volt blog újabban.
Tegnap egy (holt unalmas) élelmiszerhigiénia-tréningen voltam, a végén vizsgáztam is (30 db feleletválasztós tesztkérdés), lehet, hogy kapok egy (Level2?) Food Hygiene qualificationt, de jó lesz nekem.
A hétvégén barba(e?)que-partit tartottunk a másik két közösség részvételével, jól sikerült, dacára az esős-borongós időnek (Tom & Aura megsütötte kinn, mi meg megettük benn).
Szombat este megnéztük az Awakenings-t (Ébredések), zseniális. (És a végén még eljutok arra a szintre is, amikor felismerem Robin Williamst — az elmúlt hónapokban háromszor is láttam. :-))
A bodzaszörp várakozáson felül jól sikerült, azóta el is ajándékozgattunk belőle, úgyhogy biztos nem éri meg a következő két hetet. Ez van.

Csak egy cikk

Pár hete olvastam a Guardian egyik mellékletében ((a Piccadilly Gardens füvén hasalva, amúgy)): arról szól, hogy hogyan működhet egy/a közgazdaságtan, miközben egyre több dolgot adnak (kvázi vagy egészen) ingyen (repülés, letölthető anyagok stb.).

Megyünk sétálni, ez volt Aura születésnapi kívánsága.

Irány a Baltikum

Nos, amin a másik két közösség heteket rágódott, azt mi úgy tíz perc alatt eldöntöttük, és úgy alakult, hogy Manchesterből én megyek a jezsuita önkéntesek évi rendes európai találkozójára, Litvániába. Május 26—31., Tanjával (Németo./Liverpool) és Dianával (Kolumbia/Birmingham).

Tulajdonképpen fogalmam sincs, mit akarok,

csak gondoltam, tartozom Nektek egy bejegyzéssel...
Mindenesetre itt van egy online petíció az indiai Orissa keresztény kisebbégének jogaiért, egy ott dolgozó jezsuita ajánlotta a figyelmünkbe (közvetve, a bocs.hu-n keresztül), vessetek rá egy pillantást.
S aztán ma megjöttünk Walesből, ami érdekes, valami miatt gazdagságra számítottam, de (comparing to England) nem az, sőt;
viszont láttam a tengert, megint lenyűgözött, a britek meg nem értik :-) ;
a residential (letettem arról, hogy magyar nevet adjak neki) jó volt, lelkesítő, elgondolkoztató, ösztönző;
rengeteg időm volt magamban lenni, és egyre inkább érzem, hogy ez tölt föl;
és sétáltam is egy jót, kabát sem kellett, csak két pulóver, és láttam egy csomó mókust;
és ma este volt egy jó beszélgetésünk Tommal meg Aurával;
és továbbra sem tudom, mi a társadalmi igazságosság, de azt igen, hogy ami van, az nem jól van most, s hogy tenni kell, kicsiben és nagyban egyaránt.
És örüljetek nagyon Jankának!

Hétfőn hektikus

volt minden. Délelőtt először lettem rettenetesen mérges a Booth-ra: bevásárlás után tudtam meg, hogy mégsem Garden chicken supreme-ot (izé, lehet, hogy mégis Chicken garden, de most mindegy) kéne főznöm a népekkel délután. Most nem írom le az összes részletet, elég az hozzá, hogy kész újabb receptet kaptam (végül fajitát csináltunk), meg minden egyéb támogatást is, és azt hiszem, azt is látom, hogy miért alakult így az egész az utolsó pillanatban; de ott egy pillanatig (na jó, egy félóráig) menthetetlennek tűnt az egész. És mindez persze az általam (!) vezetett (ööö, koordinált, mentorált, mederben tartandó) főzőcske-kurzus első alkalma előtt.
No, de végülis csak egész jól sült el minden, persze ott volt a talán-egyetlen arc, akivel nemigen csípjük egymást, viszont a négyből három delikvens kellően önálló volt ahhoz, hogy a negyedikkel foglalkozhassak eleget. És a végén pont a legkevésbé kedvelt adta nekem a maradék( kb. három adag)ot.
Este community partnerek voltak, a munkahelyeinkről beszélgettünk, és igen gyümölcsözőnek találtuk az egészet. A dolog úgy fest, hogy mindannyiunknak két-két helye van, és mind eléggé utáljuk az egyiket... Majd kiderül ki merre lép, de mindenképp jó volt kicsit számba venni a lehetőségeket.

Szombaton szemlélődtem

ezúttal a Whitworth múzeumban, amelyik jó, szép, és nagy. Mindössze három termet jártam végig: az egyikben szövetek vannak különféle szempontok szerint kirakosgatva a tárlókban, a másik modern festészet (? — meg nem csak), a harmadik (és egyben számomra a legizgalmasabb) a rabszolgaságról mesél. Ennyi a fejemnek elegendő lévén a boltban folytattam, majd a vásárolt képeslapot meg is írtam a kávézóban egy 'decaff latte' (gy. k. koffeinmentes tejeskávé) mellett. Az asztalon egy feles-pohárban virágok virítottak, a kávé és a cukor fairly traded, a süti home-made, az egyéb ennivalók szezonálisak és helyben termesztett összetevőkből készülnek. Nemrossz, nemrossz. :-)
Délután 'Garden chicken supreme'-ot főztem (sütögettem), ami nagyjából sült csirkét jelent valamiféle paradicsomos-zöldséges szósszal. Finom lett. :-)
Este megjött Aura, és rettenetesen örültem neki. El is beszélgettünk egy ideig, ami különösen is jólesett, mert tőle érzem magam talán legtávolabb néha.

Winter Wonderland Fancy Dress Party

Ez meg az este mottója volt. Nem tudom, mit vártam egy jelmezes bulitól, de amennyire tartottam tőle, olyan jól sikerült (a klasszikus törvényszerűség szerint). Eljött a négy vincés önkéntes + egyikük amerikai barátnője, Austeja és Marie a JVC staff-ból, Kate (community parter) és Peter (a szomszéd templom pásztora). Végülis csak ettünk meg csevegtünk (valamint én csetlettem-botlottam az állandóan leeséssel fenyegető angyalmezben), de jó volt nagyon.
Szegény vincéskékre eléggé rájár a rúd: nem válthatnak munkahelyet, lepusztult a házuk, nem mozdíthatnak benne semmit a főbérlő tudta nélkül... és mindehhez az összes támogatás, amit az apáca nénik nyújtanak nekik, kimerül az „imádkozz” című jótanácsban. (Aminek ugye sok esetben vn létjogosultsága, másokban azonban nincs sok. Végülis Jézus se szúrta ki az éhes tömeg szemét, hogy „nem csak kenyérrel él az ember”.)
És a végén, mikor mindenki elment, valami olyan jó érzés fogott el az enyémek iránt, hogy csuda.
(Aura dekorációjáról pedig még lesznek képek, becsszó.)

Megint elmaradtam

Próbálom időrendben, majd meglátjuk, mi lesz belőle...

Szombaton Loyola Hall. Sikerrel elkerültem a csatlakozást (egy megállóval arrébb szálltam le), úgyhogy a miséig kb. húsz percem maradt Gerryre (+ az autóban töltött idő, mert miután fölhívtam, hogy ez a helyzet, kijött elém az állomásra). Sebaj, kaptam két könyvet, és az egyik egészen zseniális (a másikba még nem olvastam bele).
A vacsoránál megismerkedtem egy fiatal szlovén jezsuitával, akinek az apjának Kiskunhalas körül van lófarmja. :-)
Visszafelé nem nyílt az udvar kapuja, úgyhogy végül a későbbi vonattal jöttem el egy újabb háromnegyed óra olvasgatás után.

Vasárnap bementünk Liverpoollal megnézni a vásárt — ronggyá áztunk, míg beértünk. Az az utálatos, vízszintesen eső eső esett, jó nagy szél volt. A vásárt elég gyorsan föladtam egy hazajövetelért.
Aznap este "community review"-t tartottunk, hogy mi minden lett (illetve mi nem) mindabból, amit kb. egy hónapja, a skiptoni "residential"-ön elhatároztunk. Derültek ki érdekes dolgok egymásról, komoly beszélgetés lett belőle.

Hétfő délután leléptem a Booth-ból a Beacon-be, és találkoztam H. Z. honfitársunkkal. A fickó annyit beszélt, hogy én ilyet... na jó, ilyen magyart :-) már rég nem láttam. A két lányka, akik a számlák között próbáltak rendet rakni az asztal túlsó oldalán, időnként meg-megszakította, ami szemlátomást nem zavarta (és legközelebb valami egész másba fogott), de különben valószínűleg még most is ott ülnék. A történet lényege: 2001-ben költöztek ki Kanadába, ahol a fazon meg a felesége dolgozott, a gyerekei iskolába jártak, és minden szép volt meg jó, míg egy januárban (kb. 2006) ki nem ebrudalták őket elutasított menedékkérőként (hogy mi a bánat alapján kértek menedékjogot egyáltalán, azt nem tudom..). A lányuk addigra férjhez ment, ő maradhatott, meg egy ideig a fiuk is, de aztán ő is eljött... mindegy, némi londoni kitérő után 4 hónapot az utcán töltöttek a feleségével Manchesterben, mígnem összetalálkoztak a Beacon utcafrontos csapatával, és aztán valahogy került nekik lakás meg a feleségének munka is (hauskeeper egy ügyvédnél).
Aznap este Sarah születésnapját ünnepeltük a Tampopóban, meg aztán egy kis glühweinnal a vásárban. Ezáltal végül nem jutottam el az egyetem Hungarian Associationjének a találkozójára, de sebaj, majd legközelebb.

Kedden talán semmi izgalmas... Este valami mondjuk 'tonhalas-zöldborsós sült rizs' névre keresztelhető valamit kreáltam az egyik talált szakácskönyvből. Finom lett (wok nélkül is). :-)

Szerdán délelőtt három csocsival meg öt másik emberrel sétálgattam: az Urbisszel van egy közös bizniszünk, egy három-szerdás sorozat: digitális fotókat készítenek a népeink a városban, aztán megszerkesztgetik majd együtt számítógépen, és a végén lesz belőle kiállítás az Urbisben.
Ebből az alkalomból jutottam el először az Angel Meadow-nak ('angyalmező') nevezett parkba, amit a hajdanvolt utolsó proletártelep temetőjének a helyén alakítottak ki. A neve az eltemetett sokezer gyerekre utal nem csoda, hogy Engels azon a vidéken kezdett el töprengeni... (A Wikipédia szócikkének az alján az utolsó előtti linkre érdemes még rápillantani, illetve az onnan letölthető két PDF dokumentumra, azok igen szemléletesek (korabeli képekkel-szemelvényekkel).)
Délben aztán továbbálltam a Visitors' Centerbe karácsonyi ebédre (erdetiben: "Seasonal Celebration"... alig szekularizálódott...). Volt kvíz, bingó, tombola, ebéd, süti, ami kell. :-) Jó kis szocialitzálódási alkalom.
Este megnéztük a maradék 4 részt a BBC 1988-as Narnia-sorozatából. Istenem, azok a boldog idők, amikor ezeket még speciális effekteknek nevezték, és hatottak is... :-)
Ja a múlt héten A hóembert láttuk, az is csudás... És főleg az bennük a jó/érdekes, hogy kb. annyira részei a korosztályom (vagy még inkább a pár évvel fiatalabbak) kollektív tudatának, mint otthon a tévémaci lehet(ett. Van még tévémaci?).

Csütörtökön valami egészen munkás délutánom volt a V. C.-ben, aztán ma is. A fene tudja, ha nem izgatom magam a délelőtti semmittevésen, akkor nem is olyan rossz. Persze lehetnék ennél hasznosabb is — valahol másutt.

Nyugis szombat ismét

Délelőtt végre beiratkoztam a központi könyvtárba (illetve ezzel alighanem az összes többibe is), Magda meg is mutogatta a dolgokat, és a végén kivettem pár furulyakottát. Vannak vicces dolgok a könyvtárban is: például nem kell semmiféle lakóhely- vagy személyazonosítás a beiratkozáshoz, amíg csak könyvet akarsz kölcsönözni — de ha már az internethez is hozzá akarsz férni, akkor igazold magad. (De ennek is megtette a JVC-től való levelem, amelyben Austeja kifejti, hogy ekkor születtem, ez a címem, és jövő nyárig itt önkénteskedem. Semmi fényképes vagy hivatalos.)
Aztán: az alagsorban színház üzemel. Tervezzük is megnézni benne a Tom's Midnight Garden-t („Tom éjféli kertje”, hmm).
Délben továbbálltunk ebbe a kézművesboltba... jaj, gyönyörűséges. Momentán nem vagyok tele lóvéval, de majd ha igen...
Viszont Sarah-val így is bevásároltunk közösségi célokra, és hazajőve meg is csináltuk a 7 db meghívót a december 12-re tervezett "Winter Wonderland Fancy Dress Party"-ra (= „Téli csodaország jelemzes buli”). Juhé! :-)

Back to the Cold House

Hát visszajöttem, és jó volt. Igazából nem is annyira lelkigyakorlat jellege volt, inkább képzés-önképzés-együttgondolkodás, szóval sokat beszélgettünk mindenféle dolgokról a közösségek kapcsán általában, meg a sajátjainkról különösen. Fél nap jutott az egyszerű életnek is, a powerpoint is, meg a beszélgetés is érdekes volt, csak addigra már kicsit tele volt a fejem az okossággal, és nemigen akaródzott befogadnia bármit is. De összességében igen jó időt töltöttünk együtt, és kicsit közelebb kerültünk a többiekhez is
Rossz hír, hogy megvan az első kilépő, Jenny Liverpoolból. Munkahelyi okai voltak jórészt. A közössége viszont így brit nélkül maradt, ami nehéz lesz nekik, de csak megoldják.
Az is kiderült, hogy mi alighanem mi vagyunk a legszervezettebbek, ami csak kis részben a mi érdemünk. Liverpoolnak még nincs bankszámlája (és innentől különösen nehéz lesz, a külföldieket nemigen szeretik a bankok), sőt telefonjuk és internetük sincs a házban, mert a tavalyi közösség felmondta őket. (Ami viszont disznóság volt szerintem.) Birmingham ilyen szempontból jól áll, valami okból azonban ők még mindig nem kapták meg a lelkivezetőiket.
Manchester kellően közel van a tűzhöz...

Különben egy ökumenikus közösség által fenntartott lelkigyakorlatos házban voltunk, ahol a lelkigyakorlatok mellett túrahétvégéket, kézműveskurzusokat, fotóstanfolyamokat és mítoszrombolásokat is tartanak (jelesül összeeresztenek különböző színű, vallású stb. embereket, és megvárják, míg rájönnek, hogy nem is olyan hülye a másik :-) ).

Pénteki

Az ismert paradoxon lépett fel: az ember vagy ír, vagy él; és én erre a hétre az élést választottam.
Ez ilyanokat jelentett:
— Vasárnap este voltam egy remek egyetemi lelkészségi misén (orgonás, többé-kevésbé gregorián, és végigtömjénezték az egészet, hmm), és utána összetalálkoztam egy csomó ismerőssel (ex-JVC-k), ami mindig jó, de különösen egy kvázi-idegen országban-városban.
— Négy teljes munkanapot (9-től 4-ig) töltöttem a Booth Centerben (és hamarost indulok az ötödik fél-re), mert a börtönből majd hívnak, ha meglesz az összes papír, de igazából a pillanatnyi állás szerint talán azt sem bánnám, ha nem hívnának: továbbra is halálosan élvezem a Booth-t, és egyre inkább látom a háttérmunkát is (sőt, időnként végzem is).
— Tegnap voltam egy déli misén a Hidden Gem-ben a belvárosban... Hát, mit mondjak, amolyan ebédszüneti liturgia volt. Tíz percet késtem, és további 11 múlva kinn voltam, minthogy a szentmise véget ért. Viszont legalább ötven ember volt, és legalább a harmaduk férfi.
— Hétfő este a hitünk történetéről meséltünk-beszélgettünk a két community partnerünkkel, tegnap pedig immár a második reflexiót tartottuk magunknak (örömeink-küzdelmeink a héten), és mind a kettő jó volt. Nagyon.

Húsos hétvége és az első kimozdulásunk

Sarah elutazott a hétvégére, úgyhogy húst eszünk hússal. Hehe. Tegnap például „kolbászt” (sausage) sütöttem az omlettnek indított rántotta mellé. Azt kell tudni róla, hogy valahol félúton van a kolbász és a virsli között: méretre meg ízre inkább virsli, de tömörebb valamivel.

Ma napközben a ház körül és -ban dolgozgattunk „De a kedvencünk a — MOTOROS KASZAAA!” mottóval; illetve én a kerti munkából a szemétszedés nemes feladatát vállaltam (összejött egy zacskónyi, és az utcafronton a templom felé még nem is jártam). Aztán takarítás, mert addig még nemigen jutottunk az elmúlt két hétben.

Este pedig egy stockporti metodista gyülekezetben jártunk: Tom és Aura közös munkahelye, a CAP (Church Action on Poverty — mondjuk „egyházi szegénység-kampány”) egyik munkatársa hívott meg bennünket. Az alkalom vacsorával indult (nekünk ingyen, hmm), aztán az Amazing Grace című filmmel folytatódott. Idén 200 éves az a törvény, amely megszüntette a brit rabszolgakereskedelmet, és ennek kapcsán kiállítások és kisebb-nagyobb rendezvények vannak mindenfelé. ((Megjegyzem, a törvényt március 25-én fogadták el...))
A film közepén szünetet tartottak, nagy érzékkel... Jégkrémet és üdítőt lehetett venni, úgyhogy le is tudtam az eheti édességet :-) egy egyfontos (!) fagyival — még jó, hogy jótékonysági volt. Különben nem csinálják rosszul: David mesélte, mikor körbevezetett az alig tízesztendős templomban (az alagsortól az üvegezett karzatig, ahol a vetítés és hangzás teljes arzenálját működtetik), hogy a jótékonysági boltjukon (ahol mindenféle felajánlott dolgot árulnak) évi tízezer fontot keresnek. Úgyhogy ha egyszer befejezik az építkezés törlesztését, akkor is igyekeznek majd fenntartani. :-)
És van egy eredeti méretű snooker (=biliárd...?) asztaluk is. Sajna le volt takarva, de még így is lenyűgözött.
Aztán a film végén (miután megállapítottam, hogy jó nekünk, hogy van egy Tomunk, aki kedvesen el tud csevegni bárkivel) David hazafuvarozott, ami igen jólesett, mert ez nem feltétlenül az a környék, ahol éjszaka boldogan sétálgatnánk.

A többiek

Akkor most egy kicsit bővebben arról a három emberről, akikkel a házon és az életünkön osztozunk.

A legfiatalabb (21) Aura Litvániából. Kémia szakon volt két évet az egyetemen, és kórust vezetett, mielőtt idejött (42 órát töltve a buszon..). Eddig nem sok hangját hallottuk, most kezd visszabeszélni. :-) (De nagyon kedvesen, viccel.)

Aztán Sarah következik (23), a Chanel-szigetekről, ahol a házukban annyi fürdőszoba van, amennyi lakó. Azt mondta, arrafelé az emberek hétvégi és szabadidős elfoglaltsága a jachtjaik fényesítgetésére korlátozódik, ami őt valahogy nem elégíti ki... Teológiát végzett (részben ökumenikusat Prágában), aztán egy évet dolgozott valami irodában (eredetileg jogásznak szánták), most pedig itt van.

A harmadik Tom (23), aki a középiskola után egy évet Indiában töltött (angolt próbált tanítani egy csoportnak, amelyben tíz, számára ismeretlen nyelvet beszéltek...), aztán Oxfordban diplomázott középkori angol irodalomból. Az első este azt mondta, most idejött, hogy valami olyasmit csináljon, amit nem vártak (el) tőle otthon.

Közös pontként a jezsuita kötődés mellett gyorsan fölfedeztük a taizéi gyökereket is, azóta is jókat éneklünk együtt. :-)

Hát ilyesmi. A napi rutinunk kezd beállni (reggel mind máskor indulunk, de este együtt eszünk és imádkozunk). A főzés nem egyszerű, amennyiben Sarah vegetáriánus, Tom pedig tej- és lisztérzékeny... de egyelőre úgy fest, el lehet élni rizsen, krumplin és zöldségeken. :-) Majd én is próbálkozom néha, és ígérem, beszámolok. A házimunka egyelőre egyéni preferenciák alapján zajlik, majd kiderül, mennyire működőképes a rendszer(telenség)...

A ház különben hatalmas. Van 4 hálószoba fönn, lenn pedig egy nappali, ami ebédlőül is szolgál, valamint egy ebédlő, ami ilyenformán most imaszoba; továbbá mindjárt az előszobából nyílik még egy helyiség, ahol most gépelek.
A konyhában és a mosókonyhában laminált parketta van, a fürdőben és a vécékben valami linóleum-féle, és mindenütt másutt padlószőnyeg. (Az előszobában is. Igaz, azóta kiderült, hogy nincs sár...) Nem nagyon tetszik. Hozzászoktam, hogy padlószőnyeget a kápolnában használunk, és levesszük a cipőnket rajta.

Eletjel

Megerkeztunk az orientaciorol, es jelentem, minden a leheto legjobban van ezen a legeslegjobb vilagon.
Van mosogepunk. :-)
Van szobam. A furdoszoba mellett van, viszont keleti.
Ami fontosabb: harom remek emberrel fogok lakni es elni. Egyelore csak egy-egy mondatban:
- Sarah a Genzi-szigetekrol van (fonetikusan, mert pillanatnyilag nem tudom maskepp),
- Tom Londonbol (az apja finn szulok gzermekekent latta meg a napvilagot Amerikaban, innen a ket i a neveben -- nem, nem a Tom-ban),
- Aura pedig litvan. :-)
Ezer dolgot tudnek meg meselni, de inkabb folmegyek belakni a szobat. Este mar vendegeink is lesznek, jelesul a ket Community Partnerunk, Kate es Kevin. Az o feladatuk lesz csoportkent foglalkozni velunk, meg mindenfele praktikussagokat atadni a varosrol.