Lúúzeer

Fájdalmasan lúzer voltam ma, kezdve a tegnap estével. Láttam, hogy teljes holdfogyatkozás 20-án hajnalban, aztán ránéztem a monitor sarkában a dátumkijelzőre, amely február húszat mutatott. Megnéztem még pár weboldalt, és a végére egészen meggyőződtem, hogy éppen csak hogy nem késtem le.
Föl is keltem negyed 4-kor, és lestem a holdat az ablakból egy negyed órát (úgy ítéltem meg, hogy elég hideg van ott is, nem megyek ki), játszódtam a "Night Scenery" című beállítással a fényképezőgépen (persze nem jutottam sokra, mkivel a hosszú exponálás miatt teljesen elmosódott minden), aztán, biztos, ami biztos, még írtam egy cetlit Sarah-nak, hogy keltsen fel (tudván, hogy ő is meg akarja nézni), és végül visszadőltem.
Persze 4 is lett, mire elaludtam újra.

Aztán reggel ahelyett, hogy a szokásos „szundi” üzemmódra kapcsoltam volna, lelőttem a telefont egy az egyben, úgyhogy legközelebb 8.21-kor ébredtem, mikor indulnom kellene optimális esetben... De akkor már elmélkedtem még egy sort, meg alighanem aludtam is, és végül 8.55-kor indultam el, amikor ott kéne lennem (de tudtam, hogy nem lesznek nagyon short on volunteers, és oda is telefonáltam, és helyből mondták, hogy no problem, don't worry. — Most ezt fordítsam le?! Na jó, lássátok, kivel van dolgotok, Zsófi és Timike. :-) Szóval egyrészt tudtam, hogy nem lesznek híjával az önkénteseknek nélkülem se, másrészt biztosítottak telefonon, hogy semmi gond, ne aggódjak).
Szóval 9.20-ra értem be, de előtte még gondosan beélesítettem a riasztót, aminek örülhetett Sarah, mikor kicsit később kilépett a folyosóra... Egész biztos voltam benne, hogy én vagyok az utolsó távozó.

A délelőtt valamiféle álomszerű állapotban telt, félig alva, de nem nagyon kómásan... csak a realitásérzékem volt kicsit talán tompább (de nem vészesen). Muszáj hagynom valamicske időt még itthon a felébredésre.
Aztán bevásároltam (paprikáskrumplit csináltunk a népekkel, juhé), csak persze műanyag dobozokért voltam lusta már elmenni, úgyhogy megkértem szépen Andyt. Aki el is ment, és hozott is négyet — akkorákat, mint egy-egy bőrönd, rögzíthető fedéllel meg minden. Éppen csak azt felejtettem el idejekorán közölni vele, hogy arra kell, hogy a népek haza/elvihessék benne, amit főztek. Szóval kicsi, eldobható dobozokra lett volna szükség...
Mindegy, a háromból csak két ember akart élni a lehetőséggel, annyi kis dobozunk meg éppen volt.

Rövid megjegyzés a paprikáskrumplihoz. A múlt hét végén azt főztem itthon, és megtévesztésig hasonlított az otthonira. Ma (amennyire emlékeztem) ezt a metódust írtam le lépésenként, és mégis, az outcome (eredmény) meglehetősen távol állt a paprikáskrumplitól a háromból úgy két és fél esetben. Ettől még élvezhető volt gond nélkül, csak egész más volt. Ki érti ezt...?

Ja, és még egy helyiérdekű rejtély. A múlt héten végre ráeszméltam, miért van az, hogy az egyik karácsonyi rejtvényújságban a rejtvények nagy részének ránézésre tudom a megfejtését, és határozott deja vu-m van velük.
Azért, mert kettő van az adott számból. Sosem találkoztak össze, mert egyiket a hátizsákomban tartottam, a másikat itthon; de most kiderült, addig kutattam. A kérdés az, hogy hogy az égbe lett belőlük kettő. Egyet édesanyám hozott karácsonykor, az rendben van, de a másik? Novemberben csak nem kaphattam karácsonyi számot (Luxemburgban), januárban pedig nem hozott újságot Áron, úgy tele voltam-vagyok velük. Máshonnan meg nem jött semmi, úgy rémlik. Nem tudok rájönni.