Sicko

Moziban jártunk délután Sarah-val, a Sarokházban. A filmről (magyarul, illetve Michael Moore honlapján) talán annyit, hogy minimálisan is elgondolkoztató az utolsó percekben a magán-egészségbiztosítós rendszer bevezetése előtt otthon...
A logikája különös (leírva nem), de végsősoron egyszerű: először bemutat néhány esetet, amikor az elvileg biztosított amerikaiak belerokkantak (anyagilag) az egészségügyi költségeikbe (alkalmasint belehaltak, mert nem tudták kifizetni) (NB. nem arról az 50 millió amerikairól van szó, aki egyáltalán nincs biztosítva); megfűszerezve néhány volt biztosítási alkalmazott vallomásával. Megtudjuk, hogy 37 oldalas a lista, amely alapján valakinek a biztosítási kérelmét azonnal elutasítják (az autizmust jegyeztem meg az okok közül...); hogy az orvosi szakértők bizonyos számú elutasító szakvélemény után prémiumot kapnak; és hogy végül, ha netán kifizették a költségeket, még mindig ott van az utolsó alkalmazott, akinek az a dolga, hogy a delikvens utolsó öt évének valamennyi orvosi papírját átvizsgálja, és találjon valamit, ami alapján az illető „preegzisztens kondíciók” miatt elutasítható (azaz vissza lehet követelni tőle a pénzt).
Aztán továbbáll Kanada, Nagy-Britannia és Franciaország felé, és mit talál? Ki nem találnánk: alanyi jogon járó, ingyenes ellátást.
A legizgalmasabb rész most jön. Merthogy nemcsak utca-emberei vannak annak a nagy böhöm országnak, hanem ünnepelt hősei is — mi a helyzet például azzal a néhány ezer tűzoltóval és önkéntessel, aki szeptember 11-én segédkezett a mentésben? És mondjuk légőti sérüléseket szenvedett vagy hasonlók.
Hmm-hmm. Ugyan létesítettek a megsegélyezésükre egy 50 millió (? — a számot nem feltétlenül értettem jól / jegyeztem meg, bocs') dolláros alapot, de ahhoz nehéz hozzáférni. Máris előttünk áll három közülük, aki alig-alig tudja kiköhögni ((ez morbid, elnézést)) a gyógyszereit.
És akkor kiderül (hogy hogyan, azt most nem tudnám megmondani)... hogy van az Egyesült Államoknak egy pontja, ahol ingyenes és teljes körű az egészségügyi szolgáltatás: Guantanamo!
Úgyhogy Moore fogja a három beteget, és elhajózik velük a Kubai-öbölbe. Ahová persze nem jutnak be, viszont ha már egyszer kiszálltak Kubában, lássuk, mi a helyzet TB-fronton ott.
És láss csodát: ingyen ellátnak mindenkit. A gyógyszer pedig, amelyet a néni az Államokban 120 dollárért nemigen tudott megvenni — nagyjából 5 centbe kerül. Bizony-bizony.

A mozi előtt ebédeltünk is, egy újabb ázsiai tésztabárban: Tampopo. Ezúttal nem volt erős, és a pálcikákkal is elboldogultam. :-)

Most viszont megyek furulyázni. Juhé!