Megsimogattam egy corvinát

Lassan behozom, amit művelődésben kihagytam az elmúlt másfél hónapban, azt hiszem. Hat nap alatt a harmadik múzeum. :-) ((Vö. Aszfalt Guru 2004 is.))
Ezúttal Chetham könyvtára, ami másfél percnyire van a katedrálistól, és Zsófi, szerintem ezt most ne olvasd tovább, ha szeretnél egy kis meglepetést hétfőn. :-) Az épület az 1400-as évekre datálódik, a könyvtárat 1650-ben alapította egy gazdag (és agglegény) kereskedő.
Mindenféle érdekességeket mutatott a könyvtáros, pl. (hallván, hogy honnan jöttem) — egy corvinát. Illetve csak a kötés volt az, belül valamiféle (nem sokkal későbbi) itáliai kézirat; de na.
Azért a legviccesebb az a könyv volt (1675-ből), amelyben egy jezsuita részletesen leírta-rajzolta az állatokat Noé bárkájában. Felül- és oldalnézetben is, mármint a bárkát, hogy a fedélzeten a madarak laktak, lejjebb a többi; minden kétséget kizáróan az elefánttal és az orrszarvúval a két legnagyobb helyiségben.
S aki esetleg nem tudta volna: (a jó Isten és) Noé a sellőről sem feledkezett meg. :-)

Aztán átsétáltunk az Urbisbe is, mert a többiek (Anti Franci meg két barátnője) még nem jártak benne. (Én bezzeg!) Így tehát alkalmam nyílt ismét körülnézni, most a második emeleten, a világ legjobb reklámjai és designerei (?) között. (Sajnos nincs róla sok a honlapon, de talán majd lesz.) Mindenesetre egyik-másik egészen zseniális ötlet.
Pl. a Tate Tracks, amelynek keretében (könnyű)zenészeket kértek meg, hogy járják végig a Tate galériát Londonban, és írjanak egy számot valamihez. A felvételt aztán megcsinálták CD-n — egyetlen példányban, amit a kép előtt lehetett meghallgatni. Amivel egyrészt múzeumlátogatásra ösztönözték a tizenéveseket, másrészt alkotásra a zenészeket. (Azóta föltették őket a webre is.)
Vagy az Amnesty International kampánya, amelyről képeket pl. itt találtok. Minden citylighthoz azonos a szöveg: „Nem itt történik, de most”.

Aztán ebédeltünka Wagamama nevezetű japán tésztabárban. :-) Az enyém rettentő csípős volt, de ettől eltekintve finom — haza is hoztam a felét, dupla adag tésztával vagy rizzsel jó lesz. (Vagy talán Tom is meg tudja majd enni, mert valószínűleg nem búzából készült a tészta. Csak ő most otthon van, Londonban.)

Utána már csak shoppingoltam egy s(h)ort (meg szaglásztam a BodyShopban :-)), és már haza is értem. Nem sokkal később pedig csörgött a telefon, a börtönből, hogy elkészült a rendőrségi akármim. Soha jobbkor: most helyből kezdhetek két szabadnappal, amire nem került volna sor, ha csak egy héttel tovább gyártják. :-( (Mondjuk a nénit a legkevésbé sem zavarta, hogy november 15-tel tudok kezdeni, de engem igen, hogy eszerint addigra a 15-ből három szabadnapom elmegy.)
Mindenesetre annyiból biztató, hogy csak-csak lesz szó itt még a börtönről. Bár a látogató-központ külön épület, és bizalmi okokból nemigen szeretik, ha az ember mindkét oldalon mozog (ami érthető: fura lenne szembetalálkozni azzal az elítélttel, akinek a felesége két napja pont nekem találta elmesélni, hogy mi is történt volt); szóval be valószínűleg nem fogok jutni.