Az irodáról és az irodai munkáról

Tegnap ugye csak három órára kocogtam be a Booth Centerbe délután, mert alapvetően nincsenek nyitva (na jó, legelsősorban azért, mert aludni szerettem volna, de azért is, mert kevesebb volt a tennivaló).

A hely úgy fest, hogy van egy kb. lelkes-klub méretű helyiség, ahol a dolgok zajlanak (a sarkában egy pulttal lekerítve a konyha), egy vécé, és egy kb. 2x2 m-es iroda (amelyből még nyílik egy „szekrénynek” nevezett szobasufni: egy szabályos ajtó, amelyen belépni nem lehet a cucctól, de az egyik fala fogas, a másik polc, középen pedig talán iratos dobozok állnak és a széf).

Az iroda egyik sarkában áll az íróasztal, rajta a mozgatható és a mozdíthatatlan telefonnal meg az ezer egyéb aprósággal, előtte a szék, az ablakban telefon- és egyéb könyvek, borítékok stb., továbbá egy méter falfelület még plafonig be van polcozva. Az íróasztal mögötti sarokban, egy paravánnal leválasztva a laptop áll, fölötte további két polcnyi iratpapucs, mappa, miegyéb. Van mindezen túl egy lóca-félénk, amelyen szükség esetén talán még két ember is elfér, és természetesen tárolóhely is, ha kinyitod: esőkabátok vannak benne leginkább. Egy szó mint száz, középen marad kb. 1x1 m „járófelület”. Klausztrofóboknak ellenjavallt.

Itt töltöttem a tegnap délutáni három órácskámat Kevinnel (odakinn Christine mesélte valami másik szervezet képviselőinek az Over 50's (50 fölöttiek) programot). A feladat úgy indult, hogy le kellett fűznöm kb. öt születési anyakönyvi kivonatot (igen furcsa módon itt ez az elsődleges irat, ha az embernek nincs útlevele és/vagy jogosítványa; jóllehet nyilván nincs rajta fénykép és az aljára oda is van írva, hogy nem alkalmas azonosításra — a lényeg, hogy többszáz ilyen papirost őriz a Booth olyan emberek helyett, akik erre maguk képtelenek), ami nem is lett volna nagy feladat, hiszen három mappában szépen ábécében ott sorakozik a többi. Hanem az általános sietségben az ábécébe itt-ott hibák csúsznak, valamint az eredetik és a másolatok olykor több lapnyira eltávolodnak egymástól — nyilván ez volt az oka, hogy a héten megcsináltattam egyet valakinek, és mire visszaértem a regisztrációs irodából, megtalálták a korábbit. Szóval fogtam magam, és rendet raktam.
2 órába telt, és ennyi ideje soha senkinek nem lett volna rá. Részben mivel az egész cég 4 (+ talán egy félállású) dolgozóból áll, akik közül azonban háromnál többet még nem láttam egy helyen, valaki mindig szabadságon volt; részben mert ezt az egy szem csóró irodát használják hétfőtől csütörtökig adatfelvételre, tanácsadásra, lelkibeszélgetésre stb. is, vagyis éppen csak beoson az ember a szükséges dolgokért, és már kúszik is kifelé. (Tiszta szerencse, hogy jobbára semmit sem értek a benn folyó társalgásból. :-))

(Valójában van még egy iroda a katedrális tornyában (!), de az mindennapos munkára nyilván alkalmatlan, a fenének sincs kedve naponta ötvenszer megmászni. Abban sem vagyok biztos, hogy hivatalosan a Booth-hoz tartozik-e, de ott volt az „indukcióm” az első délelőtt.)

Az a jó különben (sok más mellett) a Booth Centerben, hogy szemlátomást rettenetesen igyekeznek megóvni az irodai munkától, merthogy mennyivel érdekesebb emberekkel foglalkozni. És ez így is van. De én azért néha örülök, amikor borítékokat címezgethetek egy órán át...