Húha

Bakfitty, a BBC honlapján filmet lehet nézni! Most éppen a Broken Flowerst (Hervadó virágok) by Jim Jarmush. Itt persze szaggat, mint a disznó... de valaki próbálja ki, hátha ez nem csak belföldieknek szól (mint az a hazai oldal ég a Filmszemle idején)!

Kutyák a börtönben

Ez egy újabb erősen érdekes börtönös dolog volt: két tiszt jött két kutyával, megmutatni, mit is tudnak. (A kutyák.)
Előtte meséltek is kicsit róluk, például olyasmiket, hogy ahol én egy vekni kenyér láttán (szagoltán) azt mondom, hogy ez egy vekni kenyér (szaga), ott a kutya lisztet, élesztőt meg miegyebet érez. Ezért nehezebb azokat a kutyákat képezni, amelyek embereket vizsgálnak (body scanning), pl. a látogatóinkat, hogy nem akarnak-e drogot csempészni be: a kutyának figyelmen kívül kell hagynia az ilettő által aznap elfogyasztott (let's say) cheese 'n' onion pie-t két pint ale-lel (hagymás-sajtos lepény két pofa világos, nem szénsavas sörrel), az illatszereit, az izzadtságát stb.
De azért így is elég jól megy nekik. :-)
És persze a kutyák játszani akarnak (minden találat után játszhatnak egy sort a teniszlabdával), ez hajtja őket. (De nagyon. Láttam.)
És aztán a legérdekesebb: a mobiltelefon-kereső kutyák. Mert ugye a telefonok is meglehetősen nemkívánatos tárgyak odabenn: kezve attól, hogy percek alatt fizetőeszközzé válik, addig, hogy nemrég valaki megrendelt egy gyilkosságot a cellájából. Hanem a mobilok azért nem szaglanak úgy, mint egy zacskó por, úgyhogy ez fárasztó nagyon. Míg drogok után egy-egy kutya két szárnyat is végig tud vizslatni egy nap, addig a telefonszimatolókat majdhogynem minden cella után pihentetni kell kicsit.
De azért így is elég jól megy nekik. Megtalálják a bekapcsolt telefont, a kikapcsolt telefont, a töltőt, és még a SIM-kártyát is (ha egyszer már volt telefonban, mert az egészben az akkumulátorfolyadék a lényeges, azt érzik).

Harm Reduction // Ártalomcsökkentés

(Végre nekiveselkedem annak a két (három?) bejegyzésnek, amelynek éppen csak címet adtam, hogy el ne feledkezzem róluk végleg... Ez május 21-ről való, de a mostani dátummal fogom elmenteni, különben senki sem találná meg.)

Ezen a bizonyos májusi kedden (?) tehát a Lifeline nyílt napján jártam, az ő legfőbb tevékenységük pedig éppen ez: ártalomcsökkentés. Elsősorban kábítószeresekkel dolgoznak (illetve tanácsadással nem-használó érintetteknek, illetve van egy sor remek kiadványuk is), de nem kizárólag drog-témában: van pl. orvosuk (vagy legalábbis valami nővér-féle), aki rémséges dolgokat mesélt lábfekélyekről (az intravénás droghasználók között nagyon magas a trombózisosok aránya is, nyilván a fekélyesedés is keringési zavar), meg teszteket is csinálnak, dolgoznak pl. egy sor prostituálttal is, akik java része kelet-európai (és persze nem nagyon értik egymást)...
De a lényeg a tűcsere. (Életembe' nem gondoltam volna, hogy ennyiféle tű van...) Meg hogy osztanak valami más savat, amelyik nem teszi annyira tönkre a vénát, mint a citromsav (a pontos mechanizmussal nem vagyok tisztában, de úgy tűnik, a por-drogokat citromsavas vízben „szokás” feloldani, hogy injektálni lehessen — az pedig jól szétmarja az érfalat); meg kicsi szórólapokat arról, hogy hogyan tudod nagyobb eséllyel nem szúrni át a vénád túlsó falát is; meg ilyenek.
Persze, ennél távolabbra mutat a dolog: a tapasztalat azt mutatja, hogy pár hét (hónap, év...) „beetetés” ((értsd jól)) után könnyebb valamiféle egyéb szolgáltatások felé mozdítani a usert: orvos, érdeklősés esetén tanácsok a ritkább használathoz (to cut off on sg), detox és mentális segítség előtte-alatta-utána...

Mindenesetre én kept wondering (nem győztem csodálkozni). Mért gondolom azt, hogy fényévekre vagyunk ettől az alapállástól? Otthon valószínűleg az lenne a vélemény, hogy ettől csak több lesz a narkós, pedig... hát, én igazán nem értek hozzá, de valahogy nehéz elképzelnem akárkit, aki azt mondja, hogy „Remek! Ha kapok steril tűt, akkor igazán nincs mit aggódnom! Hajrá!” Szerintetek hogy van ez?

El is felejtettem

megírni, hogy jelentkeztem egy (fél)állásra. Kicsit dreamjob-szaga van, nem is annyira bánom, hogy innen intézem: egyelőre nem foglalkoztat az egész munkaszerzés túlzottan, így alighanem az sem fog, ha nem kapom meg.
De azért jó lenne.
(Lehet, hogy nem kellett volna közzétennem még, mert mi lesz, ha most aztán innen fognak özönleni hozzájuk a jelentkezők?! ;-))

Just Quickly, Again // Megint csak roviden

(Elveszett a magyar billentyuzet, bocsanat. Elvileg oda van allitva, de csak nem megy.)
Szoval az otthoni net hol megy, hol nem (de inkabb ez utóbbi — nicsak, megkerültek az ékezetek), a cég(ek)nél meg igyekszem a sürgős/fontos tengely mentén eljárni, ezért nemigen volt blog újabban.
Tegnap egy (holt unalmas) élelmiszerhigiénia-tréningen voltam, a végén vizsgáztam is (30 db feleletválasztós tesztkérdés), lehet, hogy kapok egy (Level2?) Food Hygiene qualificationt, de jó lesz nekem.
A hétvégén barba(e?)que-partit tartottunk a másik két közösség részvételével, jól sikerült, dacára az esős-borongós időnek (Tom & Aura megsütötte kinn, mi meg megettük benn).
Szombat este megnéztük az Awakenings-t (Ébredések), zseniális. (És a végén még eljutok arra a szintre is, amikor felismerem Robin Williamst — az elmúlt hónapokban háromszor is láttam. :-))
A bodzaszörp várakozáson felül jól sikerült, azóta el is ajándékozgattunk belőle, úgyhogy biztos nem éri meg a következő két hetet. Ez van.

A polgári ellenállásról

A mai Guardian hozott egy igen-igen érdekes és szép cikket arról, ahogyan különböző helyi közösségek próbálnak közbelépni a bukott menekültek erőszakos deportálása (vagy földönfutóvá tétele) ellen. A leghajmeresztőbb az a társulás (azaz hát ami őket életre hívta), amely egy olyan (önkormányzati) iroda mellett üzemel, ahol a menekülteknek időről időre jelentkezniük kell. A szervezet listát vezet mindenkiről, aki bemegy — és aztán, aki nem jelentkezik kijövetben, azután elkezdenek nyomozni. Ugyanis így szoktak ún. detention centre-ekben eltűnni illetve visszatoloncolódni az emberek... Jónéhányukat sikerült kiszabadítani tárgyalással, lobbival.
Ráadásul, az egyik fő érv a menekültek ellen az, hogy nem illeszkednek be: hát, ezekben az esetekben, amikor fél lakótelepek fognak össze egy-egy családért, ez aligha tartható érv.

Vajmi kevés izgalmas

Beneveztem SzadóGézához péntektizenharmadikázni.
Tegnap befejeztem az új Volunteers' Newslettert a Visitors' Centre-nek, az előző (4) után ez most 8 oldal, meg is gyűlt vele a bajom, míg kiagyaltam, melyiket hova kell szerkeszteni, hogy aztán működjön nyomtatva-összehajtva.
Walinak (vincés önkéntes lányka — a maga mondjuk 182 cm-ével, izé — Zambiából) a következő az utolsó hete, úgyhogy nagy reményeket fűzök egy esetleges közeli börtönsétához.
Tegnap csináltam bodzaszörpöt, red cabbage & apple bake-et (lilakáposztás almás dolog sütőben) és Ottis-féle zabpelyhes kekszet. Az első egyelőre alig világosabb, mint a kóla (a karamell miatt), kíváncsi vagyok rá erősen. A másodikat megjegyezzük, mert jó (le kéne másolnom azt az egész zöldséges szakácskönyvet), a harmadik pedig még az előző zabpelyhes dolgoknál is finomabb lett, juhé. (Alighanem azért is, mert ezúttal nem tettem bele beáztatatlan mazsolát...)
Tegnap gyors egymásutánban három ízben nyertem rummikubban Aura és Tom ellen. Vajon a sudoku okosít? :-)

Pay it forward!

Új játék van blogger-körökben (én Ottisnál leltem rá), így fest:

1. Csatlakozhat bárki, akinek van blogja.
2. Az első három kommentben jelentkező kézzel készített ajándékot kap tőlem.
3. Az ajándék az elkövetkező 365 nap valamelyikén fog érkezni.
4. Cserébe előre kell fizetni, mégpedig úgy, hogy ezt a felhívást a jelentkezők is közzéteszik a saját blogjukban, vagyis maguk is megajándékoznak három embert.

Hajrá-hajrá! ;-)

Hard to Belive // Alig hiszem

Egy hete először rendesen megy az internet itthon már majdnem egy órája, úgyhogy most próbálok mindent elintézni, gyorsan... (Annyira azért nem rossz a helyzet, mindkét munkahelyemen jutott belőle.)
Különben hamarosan indulunk Liverpoolba, ahol öreg-önkéntes :-) találkozóval, tartományfőnökös misével és (coming of age) bulival ünnepeljük a JVC nagykorúságát (21 éve fut a program, juhé).

Ja igen, a tárgyakról akartam még mesélni. A rossz hír az, hogy földobta a talpát (?) a fényképezőgépem. Óvatlanul kihúztam a kábelt belőle (még Londonban; a számítógép szemlátomást nem vett tudomást a csatlakozásról, úgyhogy meg voltam győződve, hogy baj nélkül megtehetem), amire szabályosan lefagyott, olyannyira, hogy az egyetlen gomb, amelyre reagál, az üzemmódválasztó tekerő. Végül kínomban kivettem belőle az akkumulátort, de ha visszateszem, most is elindul, dacára az OFF-ra húzott póver gombnak.

A másik, a jó hír, hogy tegnapelőtt vettem magamnak egy karkötőt. Meg egy nyakláncot is hozzá. :-) Színes, üveg, indiai, és supposedly fairly traded (állítólag méltányos kereskedelemből származik). Igazából ősz óta kacérkodtam velük, de most érett meg az idő.

A vonatokról

Hétfő délután valami szűk két és fél óra alatt fölröpített a vonat Londonból (jó 260 km)... de én bizony visszasírtam a hazai, lassú és hangos testvéreit... amelyeken soha életemben nem voltam rosszul, ellentétben ezzel.
Az elméletem az, hogy míg az otthoni vonatok javarészt vertikálisan zötyögnek, az itteniek horizontálisan ráznak, és ez veri ki a mutatóimat.

Arról, hogy lehet arany, ami nem fénylik

Az Európai Ökocímkéről olvastam, s jé, nahát, környezetbarát tisztítószereket gyártó hazai vállalkozás (a 3 eddigi magyar jutalmazott egyike), nohát, nézzük csak. Közvetlen link nincs, rákerestem tehát, és íme: ez a cég honlapja...

Londonban, sej

Csak gyors életjel újra: szombaton másfél óra késéssel bár (feltehetőleg egy katonai gép leszállását vártuk...), de végülis megérkeztünk a Gatwickre, persze Tanjának elment az utolsó vonata, úgyhogy ő az éjszakát egy buszon volt kénytelen tölteni... Én meg becsöpentem egy hamisítatlan migrant worker community-be (vendégmunkás közösség), ahol valakinek pl. az első szabadnapja volt 30 (!) nap után, és minden ehhez hasonló.
Én meg holt beteg lettem eddigre (a pénteki megfázás lázat is hozott), úgyhogy rövidesen ágyba kerültem, másnap pedig (mondván, hogy főzőcskézni aligha mennék be hétfőn úgyse) végül abban maradtunk, hogy jobb lesz nekem még egy napot itt töltenem, hát maradtam. Szisz úgysem dolgozik ma, hát beszélgethettünk kedvünkre.
Hanem most azért lassan fölkerekedem, legközelebb már Manchesterből írk.