2008. május 30., péntek

3rd and Probably Last Letter about Miscellanous (?) Stuff

Now I should write about two whole days which will be surely beyond my capacity so I apologise in advance for not going into any details.

Yesterday at 11 we got on a bus, and travelled to Trakai, the historic capital of Lithuania. It's a beautiful town quite close to Vilnius, with a castle on a lake (actually, more lakes, I think), some reminiscences of the historical minorities in Lithuania (the Karaites and the Tartars), and florishing green surroundings everywhere.
We had kibinai for lunch, a Karaite dish, similar to cornish pastry (filled with mutton and onion).

After that we came back to Vilnius, and had a long walk in the Old Town. We've seen lots of churches in various conditions, and heard interesting legends and stories from our nice guide. I think for me the most interesting was the (former) Jewish Quarter and the baroque Orthodox church with a strikingly grass-green iconostaz (turned into that from the former altar).

The dinner was in a popular traditional restaruant where there is a snake kept under the stairs (I am not sure wether this is a part of the local traditions). Marie, Tanja and me all ate cepelinai with different sauces, it's really nice and really filling. :-)

After dinner (at around 8.30, I guess) we met the Baltic Jesuit provincial, who is a very nice guy. He greeted us as maybe the pioneers towards a Lithuanian JVC, and later on even joined us for the (presumed) folk dancing evening. [Aura, he was happy to hear about you. Don't worry, I didn't tell him the truth... ;-)]

But unfortunately we went to another venue where there was no dancing but a great Norwegian group playing (mostly) the langeleik. It was absolutely perfect sleeping-music, so I soon found myself almost asleep... luckily, the others, too, so we hired a taxi, and headed home during the next (Polish?) band's play.

Today we had a nice (also singing) morning prayer (this time led by the French girls), then a game about living and working with people of different social and cultural backgrounds. Later in the morning we were given a little story from The Velveteen Rabbit, and some reflection questions on our JVC/JEV experiences. The sharing was in small groups from at least two different countries -- we were just four with Tanja and two French JVC girls (one of them from Germany), so we could have a pretty good conversation with enough time for everyone. I found it inspiring.

Now it is free time after lunch, and because we'll have half a day more for the city tomorrow, I stayed at the hotel. Silence is golden, all around...

2008. május 28., szerda

2nd Letter: The Sky Above Vilnius

The sky above Vilnius is [well, now it is black but it was] about half blue and half cloudy (mostly with white clouds). It was a beautiful day again, nevertheless because we had a bit less work to do (or at least a bit less to do with words).

After a nice musical morning prayer (the Slovak girls are really musical!) we got on a bus, then on a trolleybus, and went to the social centre of the Blessed Jurgis Matulaitis parish. They work with children and youngsters mostly considered as being "at risk", as well as with mentally disabled [I know it's not p. c. any more but it is how I can say it, sorry. I don't mean it mean] people from all ages, and also families, parents, mothers, pregnant women etc. It's a not very spacious but nice colourfully painted place, you'll find pictures later, probably. The church next is especially worth having a look at...
What I found interesting & really nice was maybe two things. First, they will have 4 EVS volunteers soon (once they had a Muslim guy who worked with the mentally disabled people where there is lots of spirituality going on, and he really enjoyed it). And second, they do recycle what none of my (UK) placements can be bothered with... (And even though there is surely no collection, you can only take it to the big bins if you are enthusiastic enough.)

The city itself, as far as I've seen it (from one suburb to another) is pretty much like any other "Eastern Block" cities (suburbs): smaller and bigger blocks of flats are standing one by one. But there is quite a lot of green around, even a forest! Almost everything was old around but the people seemingly all take care of their appearance. No one in jogging suit or pyjamas on the streets.

In the afternoon we had the presentations about social inclusion & our workplaces but now a French girl is waiting for the computer (meanwhile chattinmg a bit in Spanish with Diana :) ) so I rather take leave [does anyone say this since the time of Jane Austen?]. I'll try to go on tomorrow.

2008. május 27., kedd

Letters from the European Meeting - vol 1

(No guarantee for more -- sorry in advance if I can't manage to write more.)

Sooo, here we are:
3 volunteers + 2 staff from JVC Britain,
4 (= the whole single community) + 1 from JEV Slovakia,
2 + 2 from JVC Ireland (they also only have one community),
3 volunteers from JEV Germany including the only GUY (Berlin, Leipzig & Vienna -- but as it turned out, there are German JEV groups in Mexico, Brussels, Bosnia, and Romania, as well), and
5 + 1 from JEV France (Marseille & St Etienne -- all volunteers but one who only noticed at the airport that her passport has expired..).

It's a bit strange that the numbers of the participants don't at all reflect the size of each programm(e?)...

There are some language barriers (for the first time in my life, I am among the betters with my English -- no wonder after 8 months of use day and night) but we can overcome it. Strangly for me, those participants who are foreign in their programme, are usually from a country that also has JVC like a Slovak girl in France, or the other is a Lithuanian in Germany (so she's at home now). The Slovaks are pretty shy with their English but fortunatelly their leader is Katka from JVC Birmingham 2005/06.
(Am I totally boring & without any meaning...?)

Today we had some icebreaking & group building, and then the presentations about JVC and the values in our country. Some bits&bobs that may be interesting:

- The Irish community lives in an even more crap area than Ancoats. It's called Ballymun -- it's a towerblock quarter in Dublin. All their placements are there, too.
- The Sovak girls were the most creative by the presentation: the sang a simple song about their days, with two recorders, a guitar, and a piano. The showed pictures and the lyrics meanwhile. They live in a small village near Bratislava, where some Jesuit institutions are working, as well. And they only work for four days, Friday is reflection with two nonnes, and a mass.
- The Germans have three "ordinary" communities, and some abroad (see above) but they meet 4 times during the year all. Those abroad send a letter every month in which they explain everything going on ith them (mostly for the sake of their sponsors). I think this Lithuanian girl is the only foreigner in the whole programm.
- The two French communities meet for a thematic weekend every month (such as community, violence-free conflict resolution, Islam (they meet more Islamic people a day than Christians, they said), and so on. Also, their values are called: service, community, spirituality, and "human formation" (these weekends).

Probably we are the only ones with internet at home.

Now there is an optional mass (well...), and after that there will be social in the sauna. I think I'll finish it for now.

In Vilnius, two hours later then it is written underneath :)

2008. május 26., hétfő

Itt vagyok

Egeszen pontosan itt
ha elirtam a linket, akkor bocsanat, ez egy fura bongeszo, 
keptelen vagyok uj ablakot nyitni 
ill. nem megy a jobb egerful se.
A lenyeg: a Lake District gyonyoru volt,
majd egyszer lesznek kepek is,
tegnapelott megmasztunk egy 949 m magas hegyet, 
ami, elismerem, magaban annyira nem lenne izgi, 
de kb. szazotvenrol indultunk :-),
tegnap este koldulnom kellett 2 fontot, hogy legyen
vonatjegyem vissza (nem csak onhibambol),
(vegul egy tizest kaptam, mert vannak meg jo emberek,)
ma reggel irany Gatwick, 2 atszallassal, de vegul 
teljesen idoben (bank holiday ide vagy oda),
aztan persze a gepunk kesett kb. masfel orat,
de vegul csak-csak ideertunk, eljen-eljen.
Eddig 5 db tot lanykaval talalkoztunk, kedvesek nagyon.
Varjuk a pizzat...
Es h1 van, 27-en hajnalban, csak nincs
turelmem atallitani az idozonat.
(Attordeltem, mert nem mutatta a sorok veget.)

2008. május 22., csütörtök

Címszavas

Van két megcímzett, de még üres bejegyzésem is, lehet, hogy sose lesz belőlük semmi... Most mindenesetre csak röviden:
Ezerrel készülök Litvániára, most éppen hajléktalanság és rabok a királyságban témában;
délután munka, aztán jön Melitta,
holnap de. visitorok, délután indulunk a Lake District-be az egyetemi lelkészséggel,
vasárnap este én vissza (ő marad hétfőig a többiekkel),
hétfő reggel vonat > Gatwick > repülő > Vilnius,
szombaton vissza > London,
a következő kb. 18 órát várhatóan megállás nélküli beszélgetéssel töltjük Szisszel,
majd vasárnap haza.
Hogy mindeközben honnan és mennyiit írok majd, az remains to be seen avagy még kétséges.

2008. május 21., szerda

Scared // Félek (?)

Huhh, elképesztő darabot láttam ma a Royal Exchange stúdiójában. Linket sajnos nem tudok adni, a Gugli 13 órája ugyan még látta ezt:

SCARED. This is the third production to come from the Royal Exchange's Refugee Theatre Company and is a response to the Refugee Action campaign on ... ,

de már a cache-ből sem tudom előszedni. :-( (Ennyi van, az oldal második fele.)

Szóval ebédnél került szóba, hogy akár mehetnék színházba is ma este a céggel, és hát persze miért is ne.
A darabot nyolc (?) különböző korú (kb. 19–60 éves), különböző eredetű (Angola, Kongó, Irak, effélék) menekült adta elő, volt valamiféle története, de leginkább a saját történeteik lazán összefűzve.
Szóba került, hogy „Anglia, és a fair play. Ez a kettő összetartozik”... Hát... A menekült státusért folyamodás 7-10 évet is igénybe vehet, addig a minimálbér alatti juttatások (+ tömegszállás, ami többnyire olyan épületeket jelent, amelyeket másra már nem tudnak hasznosítani), javarészt kuponok formájában. Dolgozni nem dolgozhatnak (nem is önkénteskedhetnek) legalább az itt tartózkodásuk első fél évében, de talán mintha később se. Akit elutasítanak, az ebből a jövedelemből is kiesik, marad az utca, a civil szervezetek, vagy a haza(??)térés.
Peter, a JVC főnöke mesélte, hogy szociális munkásként járt a manchesteri reptér alatt kialakított, ablak nélküli fogdában, ahol a kitoloncolás előtt állókat tartják őrizetben...
Mindehhez a menekülteket végzés nélkül fogva lehet tartani évekig. Jópáran itt lesznek öngyilkosok — soha nem hallani róluk.

És igen, ezeknek az embereknek még így is jobb itt lenniük, mint otthon. És ez a szörnyű igazán. (Meg ugye az emberi jogok ebben a highly civilised, évszázados demokráciában.)

Belátom, a darabról nem sokat írtam, de nem is igen tudok. Talán annyit, hogy nem volt cél a vérfagylalás, volt benne humor jócskán, és volt remény is. A szereplők teljesen felszabadulatk voltak, ahogy utána találkoztunk a kicsi előtérben. Talán ők már megkapták a menedékjogot (a becslések szerint ez mintegy 30% jó szerencséje), ami persze vajmi kevés reménnyel kecsegtet a nyugati körülmények között, de mégis: nem fogja holnap lemészárolni őket a rezsim, a szomszéd törzs...

Ajúniusi Refugee Week (menekültek hete) programfüzetének a címlapján ez áll: Let's all celebrate! (Ünnepeljünk mind!) Hát, én nem tudom...

2008. május 20., kedd

Meg még egy (cikk)

Ezzel a lelkigyakorlaton találkoztam, és bár nem feltétlenül nagyon időszerű, érdekes lehet (nekem az volt): Why Catholics Fast.

2008. május 19., hétfő

Csak egy cikk

Pár hete olvastam a Guardian egyik mellékletében ((a Piccadilly Gardens füvén hasalva, amúgy)): arról szól, hogy hogyan működhet egy/a közgazdaságtan, miközben egyre több dolgot adnak (kvázi vagy egészen) ingyen (repülés, letölthető anyagok stb.).

Megyünk sétálni, ez volt Aura születésnapi kívánsága.

2008. május 18., vasárnap

A cottage cheese dicsérete

Vetettem ma cottage cheese-t, és hát remek. Apró pici (na jó, nem olyan apró, mondjuk fél centi átmérőjű) gömböcskékre szedett túrót kell elképzelnünk, amolyan tejföl-féle krémmel összedolgozva. Ami pont arra jó, amire az otthoni tejföllel evés: lazít rajta, nem olyan száraz a túró tőle.
Úgyhogy most ez volt vacsorára (apróra vágott zöldhagymával, kolbászos kenyérrel), és ez lesz reggelire is (okosan megcsináltam a szendvicset ma, mert reggel soha nincs rá időm).
Semmi kétség, heaven is made of cottage cheese.

Bits 'n' Bobs // Ez meg az

Az egyik, hogy vettem egy könyvet. Azóta rájöttem, hogy lehet, hogy nem is annyira nekem lesz jó, mint inkább mondjuk Julinak vagy Áronnak (én, ha elém kerül egy papírdarab, írni kezdek rá; ők rajzolgatnak), de sebaj, meglátjuk.

A másik, hogy ma a templomból jövet szembetalálkoztam Amandával, a főnökömmel (Booth): a Nagy Manchesteri Futásból jött éppen. Egymást érik a sportesemények. :-)

A misén amúgy bérmálás volt. Püspök sehol, de ami még furcsább, a kölkek úgy 10-12 évesek lehettek, és ahogy a végén kiderült, többen még elsőáldozók is csak ezután lesznek. Kicsit meglepett ez a fajta ügyvitel, majd megkérdezem Sarah-t, hogy az országos szokás-e ez, vagy csak valami helyi ötlet. (Megindokolni persze meg lehet ezt is, azzal nincs gond.)

Különben remek időnk van, éppen két hete! Egy-két egészen meleg nap is volt, de főleg az, hogy napos, talán 3x esett összesen. Holnap kezdem a második Week of Walk-omat (A sétálás hete :-)) azzal a felkiáltással, hogy minek nekem buszbérlet, mikor a hónapból mindössze két héten dolgozom (és vagyok a városban, egyáltalán). A múltkori (két hete) egészen csudás volt, keresztül-kasul bóklásztam Ancoatsban, és a fő bajom az volt, hogy olykor már nem volt további (a tisztesség határain belül) levehető ruhadarab rajtam. Erre a hétre esőket mondanak, hát, a végén legföljebb veszek egy-két buszjegyet.

2008. május 17., szombat

Local News // Helyi hír

Tegnap valami nagy focimeccs volt ittend (Istenem, hát én még mindig nem tudom, mi az UEFA, de mindenesetre final cup-ja volt), elverték a skótokat (azt viszont már tudom egy ideje, hogy Glasgow protestáns csapata a Rangers; a katolikusnak most persze nem tudnám fölidézni a nevét), és hát lett belőle nagy haddelhad(d?). Összefoglalót nem találtam róla, de megnézhetitek például egy résztvevő rendőr meséjét (videókkal, amelyeket én itt nem tudok lejátszani), illetve az olvasók fotóit (immár „tájkép csata után” hangulatban).
Ja, én eközben mit sem sejtve Rainhillben készülődtem a litván találkozóra, már csak a netről értesültem a fejleményekről. Egyszer majd írok a lelkigyakorlatról is (ezt-azt), de lehet, hogy az már nem ma lesz.

2008. május 9., péntek

Alig ért vissza, máris továbbáll

Most akkor lelkigyakorlat, ma estétől jövő szombat reggelig. Mérsékelten lelkesít, de azért jó lesz.
Más érdekes éppen nem jut eszembe, így hát most csak ennyi.

2008. május 5., hétfő

Still Human Still Here (Mégis ember, mégis itt van...?)

A nap egyetlen említésre méltó eseménye az volt, hogy elmentünk Tommal tüntetni a menekültek ingyenes orvosi ellátásáért. Volt vagy száz ember (ők szervezték), a legkülönfélébb transzparensek alatt, igazából csak a humanistákat hiányoltam, itthon gyakorlatilag ők a legaktívabbak efféle kérdésekben.
Éreztem némi késztetést, hogy a Communist Party zászlaja alatt felvonulókat megkérdezzem, mégis mennyire gondolják ezt komolyan; de aztán beértem annyival, hogy Tommal értekeztem egy sort az elméleti és a gyakorlati kommunizmus fölötte eltérő voltáról. De ott voltak az anarchisták, a városi tanács (?) mentális betegségekkel foglalkozó csoportja, a nemzeti újságírószövetség, a brit—líbiai szolidaritás, valakik a klímaváltozás ellen... ki tudja, ki mindenki még.
Vonultunk egy jó kört, aztán a városháza előtt meghallgattunk néhány speakert (kisebb részt menekülteket, nagyobb részt velük foglalkozókat, de még egyiptomból is telefonált valaki, ami mintha kevésbé vágott volna ide, de nem baj, azért lelkesedtünk kicsit, hadd hallják, hogy velük vagyunk — valami gyár 25 ezer (!) dolgozója sztrájkol), aláírtunk két kérvényt, aztán hazajöttünk.

2008. május 3., szombat

Uhh

Volt egy fiatal nő a Visitors' Centre-ben, az ősszel majd' minden héten találkoztunk: azok közül való volt, akik szemlátomást jól kopingolnak az eseményekkel. Párhónapos fiúcskát hordott magával, játszott vele, nevetett rá, és általában, mosolygott mindenkire, beszélgetett... tényleg kevés ilyenünk akad, sajnos.
Emlékszem, mondta valaki, hogy a szemünk előtt fog felnőni a gyermek, mert apukát nagyon hosszú időre ítélték...
Aztán most már pár hónapja nem találkoztam velük, a férfit átvitték valahova máshova, talán utána is költöztek, ahogy az néha megesik.
...És az előbb az újságban megtaláltam, tiszta véletlenből, először nem is tudtam, honnét ismerős ez a név. Tavaly télen egy másik huszonpár évessel együtt mintegy másfél óra alatt 4 embert raboltak ki, ők nem tanúsítottak ellenállást. Az ötödik, egy hatvanas férfi igen, őt gyakorlatilag agyonverték, mikor nem volt hajlandó megmondani nekik a bankkártyája PIN-kódját. Aztán magára hagyták, és nincs kizárva, hogy még egy napig élt a szerencsétlen — 17 nappal később találták meg a holttestét.
Tegnap ítélték el őket, legalább 28 illetve 24 év letöltendőre (az életfogytiglan automatikus). Több gyereke nem fog születni, ezt pedig nem fogja látni felnőni... De marad a kérdés, hogy milyen volt ez az ember „civilben”... hogy mi vitte idáig... hogy mi lesz a feleségével, aki, hacsak nincs most valahol nagyon messze Greater Manchestertől, most az egész környék gyűlöletének ki van téve újra (ahogy eddig is minden alkalommal, mikor cikkeztek a dologról, gondolom)...

2008. május 1., csütörtök

103., melyben visszatér a furcsa országba, alszik, dolgozik és választ

Tegnap tehát vissza, egészen kényelmesen, hála a Ferihegy vasútállomásnak. („És Ferihegyig is utazik?” — kérdezte a kalauz, Áron szerint azt kellett volna válaszolnom, hogy „Nem, Manchesterig, de a vonat csak Ferihegyig visz.”)
A liverpooli reptér szép beatleses, de jócskán túlnőtte önmagát, úgyhogy visszafelé egyrészt sétáltunk egy jó ötpercet a kifutópálya oldalán (zárt, de azért huzatos alagútban), másrészt álltunk sorban még úgy húszat (részben már benn) az útlevélvizsgálatra várakozva. Párszáz emberre három néni, nagy komótosan...

Ma délelőtt aludtam, aztán vettem színházjegyet estére (Tenessee Williams: The Glass Menagerie — magyarul a szerzőről és a darabról), aztán bementem dolgozni, ahol Something Unexpected Has Happened (Valami Váratlan Történt), 3/4 4-kor bezárták a bótot (börtönt), és lélek az ajtón se ki, se be. Állítólag az szokott történni, hogy valamelyik irányban elszámolják a rabokat (mármint befelé menet a szárnyuktól a látogatásra vagy vissza), és akkor aztán megáll az élet, mert mi van, ha valaki megszökött.
Persze sose szökik meg senki, de azért az aznapi látogatásokat lefújják, és amíg megoldódik minden, addig marad mindenki a helyén. Jelen esetben még a kétórai látogatók is benn voltak, pedig nekik 3-kor ki kellett volna jönniük.
Így megy ez.

Az előbb pedig választottam, Tom iránymutatását követve a zöld párt jelöltjét. Lehet, hogy visszamegyek, és megpróbálok csinálni fotókat... bár kb. ugyanúgy ment a rendszer, attól eltekintve, hogy a fülkéken nincs függöny, a szavazólaphoz pedig boríték, ceruzával kell szavazni, és össze kell hajtani, majd megmutatni a cédula (ballot paper) külsején a jelet, mielőtt bedobnád az urnába (ballot box).
És hogy ne érhessen meglepetés, szép nagy papírokon közlik, mennyire vagy büntethető különböző választási csalásokért. :-)

Na, megyek omlettet sütni vacsorára.