2007. november 30., péntek

Just Another Boring Day

avagy csak egy újabb unalmas nap. Fél 2 felé aludtam el, h9-kor olyan mély álomból ébredtem, hogy percekbe telt, mire rájöttem, mi is van körülöttem. (És akkor még emlékeztem az álmomra, most már nem. Csak arra, hogy magyarul ment, de valamit azért fölfedeztem benne az itteni létemből.) De gyorsan föl tudtam kelni, és a végén még reggelizni, sőt, fogat mosni is volt időm.
Aztán délelőtt nem történt semmi a Visitors' Centre-ben, olvasgattam: két Woman's Weekly-t — nagyjából félúton a Kiskegyed és a Nők Lapja között — és az összefoglalót az idei őszi felmérésről a visitorok között. Ez határozottan tanulságos volt, pl. hogy mennyi bajt okoz, hogy állandóan változnak a szabályok arról, hogy mi számít személyazonosító igazolványnak, és mi nem. Ebből a szempontból a mi 14 éves korunkban kézbe kapott személyink határozottan fejlettebb rendszernek tűnik. (Itt ha jogosítványa és/vagy útlevele nincs az embernek, akkor jó eséllyel semmi fényképes. Nem-fényképesből viszont kettőt kell prezentálnia a belépéshez. Azonban a könyvtári olvasójegyet nemrégiben a TAJ-kártyával helyettesítették be... stb. stb.)
A délután az eddigiekhez képest igazán tevékenyen telt: egyedül voltam a teabárban, és voltak vevők jócskán. Egy másfél órát alighanem így is eltöltöttem olvasással, de legalább nem kizárólag.
Apropó, olvasás: jelentem, jelentős előrehaladást vittem végbe a Háború és békében! A 150. oldal után már nem is olyan unalmas, most pl. vagy százhúszon keresztül csatároztak Napóleon seregeivel. Ha nem vigyázok, a vége még az lesz, hogy karácsonyra kihozatom a második kötetet...
Este pedig Austeja volt a vendégünk, elhozta az új szeretetcsomagunkat (amelyet Sarah híján még nem bontottunk ki), beszélgettünk, vacsoráztunk. Jó volt.

Holnap piacok (hacsak nem marad ilyen utálatos esős az idő — ma este valódi eső esett, nem csak olyan drizzling-szitálás): a Piccadilly Gardensen fairly traded (méltányos), az Urbisben Craft Mafia (kézműves-iparművész), az egész belvárosban pedig (German) Christmas. És "Liverpool comes Manchester", jön a liverpooli közösség (három tagjából kettő) látogatóba.
Én pedig délután a lelkivezetőmhöz vagyok hivatalos. Püspökszentlászlót itt Esőhegynek hívják. :-)

2007. november 28., szerda

News

Először Ilyen sem történt velem már jó régen című rovatunk jelentkezik egy kis színessel: ma hazafelé sikerült elvágódnom az utcán. A nadrágom bal oldala derékig sáros lett (szerencsére már sötét volt), a tenyeremből még a buszra várva kipiszkáltam egy kis kavicsot. Itthon derült ki, hogy a térdemről is levertem a glazúrt, a sárnak pedig meg se kottyant a nadrágom: a lábszáramra is jutott belőle. De élek, semmi komolyabb baj nincs, szerencsére.

Aztán Kulturális ajánló: vasárnap ismét az Urbisben jártam, ezúttal a végzős iparművészek (?) Catapult 07 című kiállításán. Meg ekll mondanom, talán soha nem élveztem még kortárs művészetet ennyire. :-) Meg volt egy kicsi fotókiállítás is Aura és Tom egy kolléganőjének a képeiből: hét különbözú vallású (illetve egy nem.gyakorló) család ünnepi étkezéseiről. Nagyon jók, de össze-vissza mondjuk 25 kép lehet maximum.

Egyéb hajléktalanos intézményeket látogató Visitatio-nk ezúttal a Wellspring nevezetű helyre vezetett, ami messze van a központtól piszkosul, Stockportban. Igazából azért oda, mert a) a detox másodszorra is elhalasztódott és b) elkísértünk egy "usert", akinek sürgősen szüksége van egy helyre, ahol a hétvégéivel kezdhet valamit. [Rövid háttérmagyarázat, keretben: L., a user tegnapra virradóra öngyilkosságot kísérelt meg, jelesül bevette a maradék gyógyszereit, javarészt vagy tán csak fájdalomcsillapítókat. Aztán reggel felébredt, és bejött hozzánk. Úgyhogy sürgősen került neki (újabb) mental health worker, és várhatóan valamiféle olyan szállás is fog, ahol valami ilyen támogatást kap (egy normál „támogatott szálláson” lakott eddig, ezek sorházak redukált lakbérrel). És persze a kórházba is elvitte Amanda, ahol valami injekciókkal jól kimosták a véréből az anyagot. Hozzá kell tennünk, hogy L. testalkata leginkább NyImiéhez hasonlítható, és az évek során jól hozzá is szokott a fájdalomcsillapítóhoz, meg ezzel együtt feltehetőleg valamiféle ellenállást is kiépített magában. — Mindenesetre most már inkább örül, hogy mégis fölébredt.] Wellspring nem tűnik rossz helynek, bár az épület meg az enteriőr némileg szakadt benyomást keltett; de visszafelé a buszon elolvasgatva a hírlevelüket, kiderült, hogy éppen ebben az évben készülnek lecserélni az egészet egy másik épületre.

Aztán, maradva a munkánál, Bemutatjuk új munkatársunkat. A kedves fiatalembert Andynak hívják, és hat hónapot fog nölunk gyakorlatozni. Elsőéves mesteris + doktorandusz (2 in 1), a szocmunka diplomáját (BA) öt éve szerezte. Nagyjából ennyi, amit tudok róla eddig, illetve még azt, hogy lövése sincs az olyan vallásos cuccokról, mint „jezsuita”. Ez akkor esett le, mikor megkérdezte, hogy az vagyok-e... Megkockáztattam, hogy a jezsuiták többnyire papok, de aztán rájöttem, hogy az anglikánokhoz szokott szemének ez korántsem jelenti azt, hogy én nem lehetek... Föladtam.
De különben teljesen nice lad-nek (jó fej, kedves fickó stb.) tűnik. És jó látni magam körül valakit, aki nálam is újabb, és akinek én magyarázhatom, hogy mi merre. :-P

Ma igazán busy (nyüzsgő, elfoglalt) nap volt, délelőtt még a St. Ann's-ben is jártam Carol service-megbeszélésen. [Magyarázat keretben: Igazából senki nem mondta el nekem, mi a carol service, de úgy tűnik, egy hosszabb-rövidebb, karácsonyi témájú liturgia, szentírási szövegekkel, imával és persze énekekkel. Egész decemberben megy, ami számomra kicsit visszatetsző, bár lehet, hogy az expertek adventi formában is elő tudják adni. Ami viszont nagyon jó, hogy az iskoláktól a rendőrökön keresztül a hajléktalanokkal foglalkozó szervezetekig boldog-boldogtalan csinál carol service-t valahol.] A pap nénit Gisela-nak hívják, és holland. (Hogy hogy talált az anglikánokhoz, azt egy következő alkalommal fogom megkérdezni, alighanem. :-)) Rajta kívül Chris volt jelen tőlünk, meg a fickó, aki ismét nem tudott elvinni a detoxba.
Ide kapcsolódik mai Felhívásunk: tradicionális magyar karácsonyi/adventi imádság kerestetik. Ezt fogom a service végén prezentálni, előbb magyarul, aztán angolul.

Végezetül még két egyéb vonatkozású esemény. Egyrészt örömmel tudatom, hogy alighanem szintet léptem (de legalábbis egy felet, majd látjuk) Konyhaművészetben: tegnapelőtt spenóttekercset csináltam, amely nem kis sikert aratott. (A fél szintet azért érzem elegendőnek, mert nem sikerült föltekerni a cuccot, úgyhogy amolyan pizzaszerűen tálalódott: alul a spenót-alap, rajta a töltetlék.) És már nagyon kreatív vagyok a hozzávalók terén: tele lévén póréhagymával, azt használtam zöldhagyma és gomba helyett is. :-)
Másrészt az imént telefonált Glenys a börtönből (amely, mint tudjuk, nem az, de így egyszerűbb): holnap nincs látogatás, úgyhogy szabadnap. Juhé! :-)

2007. november 20., kedd

Lúzer (meg nem csak)

Ma 15 perc alatt sikerült elindulnom reggel (képtelen voltam negyed 9 előtt fölkelni — hamarosan szigorú ágybakényszerítő rendelkezéseket fogok életbe léptetni), amivel addig nem is volt sok baj, míg hazajőve (4 előtt) észre nem vettem, hogy nincs kulcsom... Úgyhogy az elmúlt órát sikerült az ajtó előtt töltenem, míg világos volt, keresztrejtvényfejtéssel, utána a Nature Park című zseniális Nokia-játékkal.
Aztán hazajött Aura, éljen. (És meglepő módon nem nevetett a képembe.)

(Az előbb fogta magát a monitor, és kikapcsolt egy pillanatra. Még mindig fekete egy része. Különös.)

Na, de a legfontosabb mégis az, hogy ma a Beacon nevezetű drop-in centerben jártam körülnézni, ők is enni-inni adnak a népeknek, meg vannak óráik (alapvető angol és matek), játékalkalmaik és bibliaóráik meg istentiszteleteik is néha. Két nagyon kedves, maximum harmincas leányzóval beszélgettem, míg megmutogatták az épületet (frissen renoválták, úgyhogy igazán ragyogott minden), de az igazán nagy az volt, mikor valahogy azt találtam mondani, hogy "...in Hungary, where I am from..." („...Magyarországon, ahonnan jöttem...”). A két lány egymásra nézett, aztán vissza rám, és valamiféle elragadtatással kérdezték hogy "Oh... are you a Hungarian??" (vagyis „Óó... Te magyar vagy??”). Mondtam, hogy igen, de árulnák már el, hogy miért akkora csuda ez...
És akkor kiderült. Rendszeresen látogatnak egy magyar családot, ahol a srác tud angolul csak — és ő elköltözött valamikor. Szóval e-mail, telefonszám, legközelebb velük tartok.

Most pedig megyek főzni — még nem tudom, mit.

2007. november 17., szombat

Egy újabb régi könyvtár


Délután elmentem sétálni, benéztem a John Rylands könyvtárba. Hát nem semmi. Igaz, kicsit csalódott voltam, mikor kiderült, hogy igencsak neo(gót), a XIX. század végén épült, de sebaj. Láttam benne például az Újszövetség (ismert) legkorábbi darabját, nagyjából a II. század első feléből. Meg egy Biblia-kiállítás is van (az angol nyelvű kiadások történetéről), meg egyáltalán, az egész épület lenyűgöző. (1900-ban nyitották meg, elektromos lámpákkal felszerelve. A század közepéig magának termelte hozzájuk az áramot... És a '93-as hálózat-felújításkor még üzemelt néhány az eredeti égők közül.)

Az alvás és a reggeli fölötte hasznos voltáról

Amennyire le voltam nyomva tegnap este (a rövidülő napok, a házban eluralkodott hőmérséklet és kétnapi dögunalom egyenes következményeként), annyira vidáman ébredtem ma fél 11-kor, napsütéssel. (Még 10 percig tarthatott, mármint a napsütés, de hát ez van. Az első benyomás a fontos, mondjuk. Meg különben arra már rájöttem, hogy óránként többször is tud változni az idő, szóval remény általában van.)
És aztán tisztességesen megreggeliztem (tükörtojás, pirítós, tejeskávé (!)), és most ugyan már kezdek kihűlni, de alapvetően egész vidáman nézek a nap elébe.
Este furulyázni fogunk Magdával, és elkezdjük a magyartanulás(á)t is. Végülis az apai nagyanyja magyar, és az édesapja is perfekt (de őt csak a számokra tanították meg tízig).

2007. november 16., péntek

New Skills

(A nap ismét hulla unalmas volt, úgyhogy megírom a keddi bejegyzést végre.)

Szóval úgy tűnik, újabb képességeket sajátítok el lassan.
A kevésbé izgalmas az űrlap-kitöltés. Ma (izé, kedden) újra elintéztem két születési anyakönyvi kivonatot, és immár a legkevésbé sem estem zavarba a "First Name" rubrika láttán (eddig egy pillanatra mindig meginogtam). Ugyanígy megtanultam végre az „ezt-a-lukat-üresen-hagyjuk” vállrándítást is, mert tényleg nem érdekli őket egy halom dolog, amit azért be lehetne írni. (Sőt. Ha Kevin megy be, akkor elég nekik az a papír, amin a Booth-ban fölvesszük az adataikat, és amit egyébként mindig használunk, ha postán intézzük az egészet. Velem kitöltetik a sajátjukat.)
A másik a háziasszonyság (ez még azért far from perfect avagy távolról sem tökéletes, de határozottan folyamatban). Hazajőve bekapcsoltam a számítógépet, betettem egy mosást és föltettem a krumplit főni; amíg mosott/főtt, addig megnéztem az e-mailjeim, aztán megfőztem a tojást; amíg hűltek a dolgok, kiteregettem, aztán megcsináltam a rakott krumplit (Zsófi jóvoltából ezúttal kolbászos opció is volt :-)), és amíg sült, még az edényeket is elmosogattam meg meg is terítettem.
És mindennek tetejébe még élveztem is az egészet. :-) Bár a James and the Giant Peach-ből továbbra sem értek semmit („Jakab és az óriásbarack” by Roald Dahl, hangjátékban).

S most előttünk egy lasagna-hétvége, Tom hazament. Vasárnap pedig ismét én főzök (ugyanezen okból), holnap ki kéne sütnom, hogy mit.

2007. november 15., csütörtök

Őfelsége börtönének kapujában

Ez es megvolt, este is lett: az első napom a Visitors' Centre-ben.
Azt kell mondanom, hogy rém unalmas volt.
Fél 10-"ish"-re ('körül', 'féle', 'szerű') mentem, lett belőle 3/4 is, de sebaj, minthogy egész délelőtt semmi teendőm nem volt. Valamiféle (úgy húszperces) bevezetésben részesültem, aztán egyszer elmosogattam tíz bögrét, és ezzel megszűntem hasznos lenni ebédig.
Illetve igyekeztem azért lekötni magamat: végiglapoztam egy lakberendezési újságot (2005-ből...), valamint elolvastam számtalan szórólapot és brosúrát az alkohol hatásairól a kismamákra és a babákra nézve, a cannbisról és a börtön(ök)ről.
Az ebéd egy remek tonhalas zsömlében manifesztálódott (sajna gyors megéhezés követte), közben kicsit szocializálódtam (újabb körök a "Julia pronounced with a Y" témában („dzsúlia j-vel ejtve”)), egy önkéntes néni 70. születésnapja alkalmából még csokitorta is volt. A nénit 60-ra tippeltem volna.
Aztán beültem egy másik önkéntes néni mellé a recepcióra, és figyeltem a folyamatot. Nem túl izgalmas, ki kell pipálni a látogatókat egy listán. A látogatók kisebb-nagyobb hullámokban jönnek és mennek, a hullámok között viszonylagos nyugalom honol. Olyannyira, hogy a végén egy órát még a számítógéppel is eltöltöttem.
Hát így. Remélem, alakul majd azért a dolog, mert holnap 9-ish-re megyek, és ugyan van új bérletem, úgyhogy holnap nem sétálok, de még nem ismerem buszokat arra, szóval így is el kell indulnom negyed 9 felé. Mármost ha délig semmi, akkor eléggé szomorú leszek. (Bár legalább Wali ott lesz, a zambiai vincés önkéntes lányka, akit igen kedvelek.)

2007. november 11., vasárnap

Remembrance (Sun)day


A Nemzetközösség ma az első világháború meg valamennyi egyéb háború (de főleg a későbbiek) katonáira emlékezik. Az „emlékezet napja” ráadásul kivételesen a Remembrance Sunday-jel is egybeesett (ami gyakorlatilag az ünnep maga, a november 11-hez legközelebbi vasárnap. November 11-én ért ui. véget az első vh. 1918-ban).
Ennek örömére a templomban (ma a szomszédban voltunk, az anglikánoknál) volt valamiféle liturgia (nagyjából ez), a templom előtt kezdtük, közben ki-ki leszúrta a földbe a pipaccsal (papírból, persze) ékesített hegyes aljú fakeresztjét, aztán volt egy perc csend, és végül a templomban is megkoszorúztuk (papírpipacs- koszorúval) a hősök emléktábláját. Később előkerült a himnusz is.

2007. november 10., szombat

Nyugis szombat ismét


Délelőtt végre beiratkoztam a központi könyvtárba (illetve ezzel alighanem az összes többibe is), Magda meg is mutogatta a dolgokat, és a végén kivettem pár furulyakottát. Vannak vicces dolgok a könyvtárban is: például nem kell semmiféle lakóhely- vagy személyazonosítás a beiratkozáshoz, amíg csak könyvet akarsz kölcsönözni — de ha már az internethez is hozzá akarsz férni, akkor igazold magad. (De ennek is megtette a JVC-től való levelem, amelyben Austeja kifejti, hogy ekkor születtem, ez a címem, és jövő nyárig itt önkénteskedem. Semmi fényképes vagy hivatalos.)
Aztán: az alagsorban színház üzemel. Tervezzük is megnézni benne a Tom's Midnight Garden-t („Tom éjféli kertje”, hmm).
Délben továbbálltunk ebbe a kézművesboltba... jaj, gyönyörűséges. Momentán nem vagyok tele lóvéval, de majd ha igen...
Viszont Sarah-val így is bevásároltunk közösségi célokra, és hazajőve meg is csináltuk a 7 db meghívót a december 12-re tervezett "Winter Wonderland Fancy Dress Party"-ra (= „Téli csodaország jelemzes buli”). Juhé! :-)

2007. november 9., péntek

Back to the Cold House

Hát visszajöttem, és jó volt. Igazából nem is annyira lelkigyakorlat jellege volt, inkább képzés-önképzés-együttgondolkodás, szóval sokat beszélgettünk mindenféle dolgokról a közösségek kapcsán általában, meg a sajátjainkról különösen. Fél nap jutott az egyszerű életnek is, a powerpoint is, meg a beszélgetés is érdekes volt, csak addigra már kicsit tele volt a fejem az okossággal, és nemigen akaródzott befogadnia bármit is. De összességében igen jó időt töltöttünk együtt, és kicsit közelebb kerültünk a többiekhez is
Rossz hír, hogy megvan az első kilépő, Jenny Liverpoolból. Munkahelyi okai voltak jórészt. A közössége viszont így brit nélkül maradt, ami nehéz lesz nekik, de csak megoldják.
Az is kiderült, hogy mi alighanem mi vagyunk a legszervezettebbek, ami csak kis részben a mi érdemünk. Liverpoolnak még nincs bankszámlája (és innentől különösen nehéz lesz, a külföldieket nemigen szeretik a bankok), sőt telefonjuk és internetük sincs a házban, mert a tavalyi közösség felmondta őket. (Ami viszont disznóság volt szerintem.) Birmingham ilyen szempontból jól áll, valami okból azonban ők még mindig nem kapták meg a lelkivezetőiket.
Manchester kellően közel van a tűzhöz...

Különben egy ökumenikus közösség által fenntartott lelkigyakorlatos házban voltunk, ahol a lelkigyakorlatok mellett túrahétvégéket, kézműveskurzusokat, fotóstanfolyamokat és mítoszrombolásokat is tartanak (jelesül összeeresztenek különböző színű, vallású stb. embereket, és megvárják, míg rájönnek, hogy nem is olyan hülye a másik :-) ).

2007. november 6., kedd

Indulok Yorkshire-be

Péntekig biztosan nem leszek, megyünk a reklollekcióra ((valaki fordítsa le nekem a residential illetve a retreat szót)) közösség és egyszerűség témában.
Egészségem köszöni, jövöget visszafele. Tiszta szerencse, hogy a tavalyiakról ránk maradt egy fél üveg ASDA (ez egy szupermarket-lánc, mint mondjuk a Tesco) köptető szirup — rémes, de hatékony. (Azt, hogy cseresznyeízű akar lenni, csak akkor realizáltam, mikor elolvastam az összetevőit (cherry flavour), de legalább már tudom, hogy van rosszabb a hazai ánizsosnál is.)

2007. november 5., hétfő

Guy Fawkes Night

Látszik már, hogy van haszna a korai nyelvtanulásnak: számos angol versikét / dalocskát / mondókát tudok felidézni különböző kulturális ingerekre. Ilyen az is, hogy
Remember, remember
the fifth of November
(jóllehet pontosan annyira emlékeztem a történetből, hogy valaki valamiért föl akarta robbantani a parlamentet).
A fickót (nyilván nem volt egyedül, de ő vitte el a balhét) Guy Fawkesnak hívták, de a történet számomra legfontosabb mozzanata az, hogy a lőporos összeesküvés emlékére ma mindenki tűzijátékokat robbantgat, napszálltától eddig egyhuzamban. (Elég idegesítő. Különösen miután úgy egy hónapja megy, napi átlagban húszat biztos hallunk; de most legalább kiderült, hogy nem marad így tavaszig.)
Régebben egy bábut is körbehordoztak pénzt gyűjtve (aztán persze elégették a bábut, ezt ismerjük, csak ugye mindenütt másutt tavasszal csinálják), nagy családi meg közösségi fesztivál volt. Mostanra (itt legalábbis) a házi tűzijátékozás maradt.
Viszont London gyönyörű volt tegnap este fentről: legalább száz helyen lődöztek egyszerre, ha mégoly kicsi szerkezeteket is.

Back in the U...K

Egy cseppet zsúfolt volt az elmúlt hét. A türelmem véges lévén, inkább csak címszavakban.

Hétfőn Zsófi jött, találkozott Balázzsal, aztán mindketten velem, aztán jól bejártuk a belvárost. Valami négy órát sétálgattunk, olyan helyeken is, ahol én se jártam korábban. Jó volt nagyon, de a végére alaposan elfáradtam. Azt hiszem, akkor kezdhettem megfázni.
Kedden elkezdtem az üzem, nem, intézménylátogatást: a Cornerstone (szegletkő) nevezetű katolikus nappali akármiben jártam, Salfordban. Érdekes volt: egy marha nagy csarnokot kell elképzelni, jobb oldalán leválasztott helyiségekkel (zuhanyzó, alvószoba, iroda, tévészoba, kápolna, mosoda), középen asztalokkal, biliárddal stb., szemben egy fél szinttel följebb ruhosztás húsz- meg ötvenpennys alapon. Balra konyha, természetesen :-) , a meleg ételek szintén fizetősek. Egy vincés önkéntes lánykával ültettek le, aki amerikai volt, de remekül értettem, és egyáltalán, abban az órában semmi sztereotip amerikait nem tudtam fölfedezni benne.
A legmeglepőbb (azon túl, hogy valami napi kétszáz emberrel foglalkoznak) az volt, hogy egész sor ilyen-olyan, könnyű szellemi sérült ember fordult meg körülöttünk: "people suffering from homelessness, social isolation, disabilities and addictions" (hajléktalanságtól, társadalmi elszigeteltségtől, fogyatékosságoktól és függőségektől szenvedők).
Aztán este még taizéi imaórán is jártunk Aurával meg a megismert és egy másik, zambiai vincés önkéntes lánnyal (ő egyébként munkatársam lesz a börtönben). Olvastam Jánost magyarul a népeknek, jó volt. :-)

Szerdán repülőre szálltam, és elutaztam Luxemburgába a bátyámékhoz, Áronhoz meg a mamámhoz. Az út elég stresszesre sikeredett a vélt időkrízis és az elképesztő méretű manchesteri reptér miatt; aztán kicsit elszámoltuk a tömegközlekedést is, úgyhogy jól átfáztam estére.
Az éjjel már lázas voltam, és a csütörtököt otthon kellett töltenem, változó, de inkább rossz közérzettel.
Péntekre elmúlt a láz és csak nátha maradt meg a reggeli-esti rekedtség. Délután kimentünk a német katonai temetőbe (l. a bátyámnál), este pedig leginkább a brazil bárban ücsörögtünk Áronnal. :-)
Szombaton Nancyba kirándultunk. Jó kis tőrőlmetszett barokk-rokokó főtere van, és nem kevésbé izgalmas libanoni étterme, a Mandaloun. Halbarátoknak pedig kötelező a látogatás az állattani múzeumba, ahol valami elképesztő mennyiségű és minőségű akváriumot lehet végigcsodálni a legkülönfélébb tengeri és édesvízi szörnyekkel. Az emeleten sok szép halott állatot tartanak kitömve, az kihagyható.
Vasárnap délelőtt misén voltunk (valami tévedés folytán csak németül és letzebuergiül zajlott), aztán az uszodában (pezsgőfürdeni :-)), aztán Áronnal bóklásztunk még egy kicsit a belvárosban, ettünk egy-egy remek tonhalas baguette-et a Kapucinusok utcájában, ittunk mellé nem túl erős kapucsínót, nagyon francia hangulata volt az egésznek. Megnéztük a katedrálist is, valami igen furcsa kiállítás van benne.
Aztán csokifondüztünk, az pedig igen-igen jó. A második feltétlenül szükséges háztartási gép (a jacuzzi után), ha egyszer majd. ((Don't panic, viccelek.))
Végezetül gépre ültem, és visszajöttem. Ennek a részleteibe nem mennék bele, elég talán annyi, hogy a gépet a hazai légtérben jól megrázogatták a szelek, késtünk 40 percet, aztán mire buszra szálltam, egy újabb óra eltelt, és aztán még egy rajta. 11 előtt estem be.

Az éjjel olyan köhögések kínoztak, hogy azt hittem, a tüdőm is szakad ki vele. Úgyhogy most betegszabadság, itthon.