2009. április 18., szombat

Lekerekítőnek tervezett bejegyzés

A szent háromnapról most nem írok már, de nagyon elhatároztam, hogy valamivel végre lezárom ezt a blogot. Nem tudom, mi lesz belőle, de Loyola Hall kertjében egy időt azért eltöltöttem tűnődéssel, úgyhogy pár érdekesebbnek/fontosabbnak tűnő dolgot ideskríbolok a JVC-év tanulságai közül.

Merthogy sokat nyertem az egészből.

Mindenek előtt egy nyelvet, amelyen gyakorlatilag minden (információ, irodalom) hozzáférhető. Persze, spanyolul meg oroszul még kellene tudni, de mégis, a pillanatnyi állás szerint már ez is hatalmas ablakot nyitott a nagyvilágra. (BBC rulezz!)

Aztán örülök, hogy alulnézetből láthattam egy nyugat-európai társadalmat. Sokmindent jól és sok mást rosszul csinálnak (ők is), és sokmindent nem fogunk tudni elkerülni (mi sem), és ez nagyon érdekes.

Az előbbiekhez persze az is hozzátartozik, hogy kicsit talán radikalizálódtam bizonyos társadalmi dolgokban. Nem hiszem, hogy túlzottan [persze mikor mondaná magáról bárki, hogy túl radikális?! ;-)]; s főleg még kérdéses, hogy mindezzel mit kezdek most és majd később, de kétségtelenül érzek magamon ilyet.

Aztán örülök, hogy kicsit jobban megismerhettem a szentignáci lelkiség alapjait, és kaphattam egypár értékes ötletet, módszert, gondolatot, amihez később is visszanyúlhatok.

S aztán ott vannak ezek az emberek, akikkel együtt éltem / dolgoztam / csináltam az évet, és akik közül jópáran, majdnem megmagyarázhatatlanul, a barátaimmá váltak és azok is maradtak. Hálás vagyok értük és mindazéért, amit tanultam tőlük.

Sokáig lehetne még folytatni a sort, de már csak egy dolgot írok ide: az a bizonyos sokat vitat(koz)ott simple lifestyle. A folytonos reflexió azért hozott tisztulást a képben, s már van valamiféle fogalmam arról, hogy hogyan is kellene élni „simply, sustainably, in solidarity” (egyszerűen, fenntarthatóan, szolidaritásban).

Persze, az is igaz, hogy mindennek a gyökere valahol megvolt már bennem korábban is: hiszen ettől volt a JVC annyira vonzó. Mégis, sokat alakultam. Köszönöm mindenkinek.

2009. április 16., csütörtök

Képek

A Link Weekend fotói itt (Aura) meg itt (Clare, az új főnök) meg itt (sajátok) láthatóak.
Ez pedig a szent háromnap, szintén Aura szerint.

2009. április 8., szerda

A haz s a varos

Szoval a haz nagy csalodas volt, egyszereuen mocsokban elnek az ideike, es valahogy pusztuloban van sokminden, amin mi dolgoztunk (mint az udvar, amin ugyan en szemelyesen sokat nem, de azert osszeszedtem a szemetet legalabb idorol idore).
Maguk az onkentesek amugy kedvesek, harom kontinens van kepviselve: van egy koreai lany (o orokolte a munkahelyeimet), egy ugandai srac, egy francia es egy brit fiu, meg egy brit lany. A francia srac batyja is itt van (angoltudas nelkul, de a jenga jo otletnek bizonyult tegnapelott este), plusz Aura, Aron meg en, szoval telt haz volt. :-)
Voltam a Booth-ban, s ugyan a staffnak csak a ferfi fele volt benn, ok nagyon orultek, hogy lattak (hogy oszinte legyek, a fel karomat odaadtam volna tavaly, hogy egyszer lassam Mattet ennyire orulni nekem; persze menet kozben azert rajottam, hogy valojaban csak ilyen fajta, s a marcona kulso erzo lelket takar, meg hasonlo kozhelyek). Amugy festes van, szoval sok service user nem volt a kornyeken, de majd jovore. :-)
Kaptam kolcson egy dvd-t is az utolso dramaprojektjuk gyumolcsevel, ma delelott meg is neztuk, es bar nem hallottam-ertettem mindent, igazan popec kis eloadas lehetett (a gazdasagi valsagrol, mi masrol), es rem orulok, hogy ez a vonal ennyire megy mostanaban.
Aztan a Manchesterben gyakrabban megfordulo ex-onkentesek mutattak egy uj helyet, a Nexust, a metodistak uzemeltetik, es allati jokat ettunk-ittunk ott a napokban.
Tegnap megneztuk a Hidden Manchester kiallitast Aronnal, meg elindultunk egy salfordi setara, de elriasztott a szel es egy gyors zapor. Viszont kalandoztunk egy nagyot egy tobbemeletes konyvesboltban, vettem is egyet-mast.
Este pedig Johnnal talalkoztunk negyesben (Aura, Aron meg en), es jot beszelgettunk mindenfele dolgokrol, amik eppen eszunkbe jutottak. Mindig lenyugoz, milyen utak vann: egy bangladeshi, aki elvett egy asztral lanyt, es a frissen megszerzett allampolgarsagaval Angliaban el vele meg a ket (hamarosan harom) gyerekukkel.

2009. április 7., kedd

A hetvege

Csudas volt a Link Weekend: szabalyosan ugy ereztem magam, mintha ugy egy honapja talalkoztam volna utoljara mindenkivel. Talan hozzajarul az is, hogy mindaz, ami az elmult 9 honapban tortent, otthon tortent, Angliaban pedig az "alapertelmezett statusom" a JVC onkentes; de ahogy neztem, mindenki mas is kb. ugyanigy erzett, szoval biztos nem csak ezert.
El is dontottuk, hogy csinalunk reuniont evente, a kovetkezot jovore a husvet utani hetvegen.
Es csudas ido is volt, napsuteses, meleg. Penteken besetaltam a Visitors' Centrebe, ami feledheto elmeny volt, utana viszont folgyalogoltam a hazba, ahol a hetveget toltottuk, es nagyon jolesett. Szombaton meg vasarnap frizbiztunk is egy-egy jot, tan soha nem elveztem meg ennyire.
Aztan vasarnap delutan a salfordi dokkok helzen kialakitott setany-felen korzoztunk Tommal, Auraval es Joval, korulneztunk az Imperial War Museum tetejerol, beszelgettunk. Lejartuk a labunkat, es az is jo volt nagyon.
Vasarnap megint Marie-nal aludtam, megneztuk az Elisabethet, orultem, hogy tud kommentalni tortenelmi szemszogbol, es eszembe jutott, mikor 8. elejen a rendkivul ambiciozus uj toritanarunk addig-addig kerdezgetett, hogy kideritse, hol is tarthatunk az anyagban, mig a vegen vett egy mely lelegzetet, es folirta a tablara: 1588. A gyozhetetlen Armada legyozettetese. (Es ezutan kb. a XX. szazad kozepeig eljutottunk meg abban az evben.)

2009. április 3., péntek

Ismét Őfelsége furcsa országában

A repülés jó volt (amennyire jó lehet bepréselődni egy ilyen székbe...), de a) a reptéri pénzváltás életem egyik komoly hibájának bizonyult, és b) a buszállomásig kb. egy mérföldet gyalogoltam hiába (egyik termináltól a harmadikig, hogy ott kiderüljön, hogy középen van az objektum). Viszont: ott pont jött egy vonat, és gyorsan és olcsón behozott a városba (a busz 1 órát megy, és mindkét alkalommal holt beteg lettem a kanyargásától).

És ez idő alatt volt alkalmam megnyugodni, hogy még mindig tudok angolul. És még az vicces, hogy a sok BBC-angol után állati erős a Mancunian / északi tájszólás, tényleg.

Marie-nál jó volt, forró csoki, csacs, ráérős reggel hot cross buns-zal (édes-kerek péksüti, forrón). Vasárnap is nála alszom, a hétfő-keddet még ki kell okoskodni (ketten Áronnal már nem férünk ott el).

A könyvtári számítógép még mindig működik az olvasójegyemmel; és máris összeszedtem annyi szórólapot, hogy csak gyúzzünk válogatni, mit csinálunk szerda estig. :-)