Másodszor esik el

Jelentem, tegnap újra sikerült elvágódnom a nyílt utcán (téényleg, egyszer a lépcsőről is lezúgtam, el is felejtettem...), ezúttal futtomban a buszhoz. És megint megtapasztaltam azt a csodát, hogy attól a pillanattól, amikor megértem, hogy el fogok esni, addig, amíg ténylegesen a földön találom magam, fél percnek is tűnő idő telik el. Ezt először akkor figyeltem meg, mikor Verát láttam leesni a (házi készítésű) hídról a patakba Bakonyszentlászló-Ördögréten; de akkor kívül álltam. Azóta már el tudom képzelni, hogy az ember előtt az élete is lepereghet egy-egy válságos pillanatban.
Végülis, ahogy mondják, az álmaink is lezajlanak percek vagy még rövidebb idő alatt (ezért tudjuk „beleálmodni” a környező zajokat a történeteinkbe).

(A helyzet különben ismét nem súlyos, Istennek hála. (Kicsit földagadt estére, de a fagyasztott borsó megtette hatását, és ma délután a fájdalom nyoma is eltűnt.))

Happy Holidays

Ja, annyi még, hogy tegnap majd' tíz napra befejeztem a dolgozást: a Booth zárva a héten építési munkák miatt (megoldják a klotyó szellőzését, csuhajja), csütörtökön pedig már Loyola Hallban leszek szentháromnapozni, úgyhogy azt amúgy is kivettem volna, nagypéntek és húsvéthétfő pedig szabadnap anyway.
Úgyhogy holnapután irány Oxford, szerdán vissza, és rögvest tovább is Rainhillbe. Remek lesz. :-)

Vicc

[Bocsánat, a végén egy időre kénytelen leszek angolra váltani, különben nem működik. De garantáltan mindenki érteni fogja.]

A transzatlanti repülőjáraton váratlan probléma lép fel. A pilóta a következőket mondja a hangosbemondóba:
— Hölgyeim és uraim, váratlan technikai probléma merült fel, süllyedünk. Kénytelenek vagyunk megszabadulni a fölösleges rakománytól. Beleegyeznek, hogy kinyissam a raktér ajtaját?
— Hogyne, hogyne, nyomban! — hallatszik mindenfelől.
A pilóta így is tesz, de nem sok történik.
— Kedves utasaink, a probléma még nem oldódott meg egészen, további súlyfölösleget kell elengednünk. A személyzet körüljár, és kihajigálja a kézipoggyászaikat, ha nem bánják.
— Igen, igen, tegyenek így — kiabálnak az utasok.
A légikísérők körüljárnak, leveszik a poggyászokat az utasok feje felől, majd sorban kihajigálják őket. A repülő helyzete stabilizálódik, mindenki föllélegzik. Ám néhány perc múlva újra megszólal a kapitány:
— Hölgyeim és uraim, a probléma továbbra is fenyegető, az egyetlen megoldás az, ha kidobunk mintegy ötven utast. Semmi pánik, odalenn a parti őrség ki fogja menteni őket.
Dermedt csend.
— Társaságunk esélyegyenlőségi politikája szellemében a válogatást az ábécé alapján fogjuk végezni. Are there any Africans on board?
Mély csend.
— Are there any black people on board?
Még mélyebb csend.
— Are there any Caribbeans on board?
A hátsó sorok egyikében egy fekete kisfiú az apjához fordul:
— Apa, mi kik vagyunk?
— Zuluk, fiam!

Elhangzott ma délután, a LiveIt! konferencián (amelyről majd még lesz szó) John Sentamu yorki anglikán érsek szájából.

Oly szép lett

a kenyérke (bár nem lett napocskaforma — túl kicsik a tepsijeink), hogy lesz majd róla kép is (egyszer, majd, ha megint elégn lelkes leszek letöltögetni). És finom is lett, puhább, mint bármelyik korábbi (még tojás nélkül is). Megtartjuk a receptet. :-) (A változtatások: joghurt helyett tejszínnel kentem, mert az volt otthon, és amúgy se sok ötletem van, hogy mit csináljak vele. Hacsak nem Réku töltött hagymáját. :-) Belejöttem a gasztroblog-olvasásba; persze Réku(é)t korántsem csak ezért szeretjük.)

Más nem sok izgi. Azaz: szép idő van. Kellett már, olyan szelek voltak esténként újabban, hogy azt hittem, elviszi a tetőt. Persze kicsit csöpörgött azért ma is, de alapvetően enyhe, napos-borús váltogatásokkal. (Azt hiszem, írtam már, hogy amit otthon mondjuk „felhős”-nek neveznék, az itt "sunny" minden gond nélül...)

Holnap este kezdődik a LiveIt!, amelyre jön Liverpool, Birmingham és még Sarah egy barátja is, szóval full house. Jó lesz. :-) És magára a hepeningre is kíváncsi vagyok nagyon, majd írok róla.

Lilakáposzta-leves

(Sőt: nyerslilakáposzta-leves, de a mozgószabály ezen szépséges példáját nem mertem címbe tenni. :-))
Szóval az ötlet itt van (a második), de persze adaptáltam a helyi alapanyagokra, így került bele mogyoró helyett dió, tökmag és napraforgómag; valamint répa, mert mért ne. Meg vagy két kanál olaj, hogy legyen miben oldódnia a zsírban oldódó vitaminoknak, bár rövidesen rájöttem, hogy erre alighanem elegendőek lettek volna a magok magukban is. Sebaj.
Kicsit kényelmetlnebb felismerés volt, mikor azt kellett realizálnom, hogy a gondolkodás nélül beleborított szósz nem a szója- volt, hanem a (tökéletesen azonos formájú üvegben lakó) Worcester(shire) szósz... Végül némi só-bors-őrölt kömény lett hivatva kiküszöbölni a csorbát.
És egészen jól sikerült is nekik. :-)

Holnap talán megpróbálkozom a Napocska kenyérrel.

Magyar mise

Na, ez még megérdemelne egy bejegyzést, de vasárnap óta nem tudom összeszedni az idevágó gondolataimat...
Szóval történt pár hete, hogy a Magyar Kurír lehozta a Londoni Magyar Katolikus Lelkészség új honlapjának a címét, amit aztán addig-addig bogarásztam, míg ki nem derült, hogy van magyar mise havonta Rochdale-ben (az pedig még Greater Manchester > buszbérlet).
Nosza, tegnapelőtt fölkerekedtem. Az rémlett a bátyámék történeteiből (egyszer-kétszer elnéztek a belgiumi (?) magyar misére nemezeti ünnepek alkalmából), hogy a várható átlagéletkor 70 év, valamint hogy meglehetősen ódivatú liturgiára számíthatok; egyéb prekoncepcióm nemigen volt.
Nos igen, a legfiatalabb alighanem a pap bácsi volt úgy 55-tel... :-) Hamisítatlan falusi misében lehetett részem, agyonnyújtott énekekkel, külön strófával Úrfelmutatás után, közös imádsággal áldozás után. De az is beigazolódott (mégiscsak volt még egy előfeltevésem), hogy az efféle vidám öregek igen szeretnek ifjúságot (s hát még katolikusat...) látni. A mise után eleintén ugyan nemigen foglalkozott velem senki, de aztán ellúzerkedtem a buszt, és visszamentem még egy kicsit — már csak körülnézni is. Végül nem csináltam fotókat, hogy ne tűnjek outstandernek, így csak körülírással próbálkozhatom; de azzal sem most fogok, mert fogy az időm (a könyvtárban vagyok, ahol egy órára adják a gépeket naponta).
Aztán valamiféle vers- és prózamondó (-olvasó) alkalom vette kezdetét, s addigra már a (botcsinálta :-)) kántor bácsi és gömbölyű-mosolygós felesége mellett ücsörögtem. 51 éve vannak itt... A két fiuk már itt született, az egyik iskolai tanár, a másik egyetemi oktató.
Addigra megjelent némi fiatal(abb)ság is, a kedvencem egy brit úr volt (negyvenes évei elején kb.), aki Janus Pannoniust olvasott fel angolul, saját megjegyzéseivel. És aztán kiállt a lánya is (nyolcesztendős-forma), és szépen fölolvasta, hogy „Egy, kettő, három, négy, / kis őzike, hová mégy?” Anyuka a magyar, és a nagymama is ott volt, úgyhogy arra tippelek, hogy anyuka már itt születhetett.
No, mindenesetre delightful délutánt töltöttem velük. Megyek húsvéthétfőn is, ha nem tervezünk valami egyebet a többiekkel.

A buszbérletről

Tegnap reggel besétáltam a céghez, mert a bérletem lejárt vasárnap, és mért is vettem volna meg az újat előre. Hanem hazafelé azért bekocogtam a Travelshopba, megvettem az új bérlet' aznaptól — és ahogy kicseréltem a régit, vettem észre, hogy az bizony nem vasárnap, hanem pénteken járt le. A hétvégén 6 buszon mutattam be...
Na de legalább a figyelmetlenségük szóljon a buszsofőrök mellett, ha már más nemigen tud... Késnek, mint a veszedelem (10-12 perc meg se kottyan), és aztán vagy megállnak a megállóban, vagy nem. Telefonálni is nem egyet láttam menet közben.

Vihar különben nem volt

itt legalábbis, Guernsey-n pl. kiöntött a Csatorna, de azért nem vitte el az egész szigetet.

Mindennapi nonszenszünk

A könyvtárnak egyetlen vécéje van. És azt takarítás címén egyszerűen bezárták 20 percre. Hol van ilyenkor az EU, hol az emberi jogok?!

Mennyei reggeli

Egy marék áfonyát ettem ma reggelire Tom gluténmentes, shortbread jellegű (amolyan száraz-omlós — a gluténmentesség különösen is szárazzá tette) kekszével (amelyet ő nem tudott megenni, lévén tej benne :-7), leöntve egy adag double cream-mel (jó sűrű tejszín). OK, tudom, hogy benne volt a mai ajánlott kalóriabevitelem, de akkor is csodás volt. :-)
Különösen a fotelban ülve, amit gondosan odahúztam a napra a nagyszobában. :-)
Utána elrágtam még egy répát, mert az is jó.

S ha már a kulináris gyönyörűségeknél tartok: tegnap este egy thai étteremben jártunk Tom mamája jóvoltából. Seafoodos strir-fry-t ettem édes-savanyú szósszal, igen jó volt, jóllehet a seafoodból mindössze a kagylót és a garnélarákot ismertem, s volt, amit a többiek se nagyon tudtak beazonosítani (s amit be tudtak, annak is mondhatták nekem az angol nevét... alighanem a magyartól se lettem volna sokkal okosabb :-)). Na mindegy, a tenger gyümölcsei nem lesznek feltétlenül a kedvenceim, eléggé ízetlenek voltak javarészt. A szósz pedig bánatomra (sokkal) inkább édes volt, mint édes-savanyú; de ez csak most hangzik panaszkodásképpen, helyben azért nagyon élveztem mindent. A végén még desszert is került, részemről mangó sorbet, ami (a sorbet) itt a tejmentes jégkrém neve (lévén ugye a 'cream' a tejszín jelzése az 'ice cream'-ben — ami sokadszorra is meglepett egy kicsit, mert ugye az én fejemben a 'krém', ha utal is valamire, akkor az csak az állaga). (További thai konyha.)

Nagy az öröm...

Érdemes volt beállítanom az MTI híreket is RSS-be: így legalább fölkészülhetek lélekben a várhatóan vasárnap estére megérkező ítéletidőre... Máshol még nem találkoztam vele, alighanem azért sem, mert (lélekölő hatásaira való tekintettel) gyakorlatilag nullára redukáltam a helyi ingyenes sajtó olvasását (mást meg eddig se olvastam). A BBC honlapja "heavy rain"-t (erős eső) jósol hétfőre, ez minden... nem mondhatnám, hogy pánikkeltés zajlana. :-) (...) Na jó, némi kutatás után a Weather.co.uk egy sarkába eldugva találtam egy Warnings linket (ennél kevésbé felhasználóbarátra aligha tudták volna csinálni), legalább már tudom, hogy a hétfő lehet necces.

Valamint, és ez valóban örömhír, megérkezett Bori és Anti esküvői meghívója. Vivát! :-)

Már-már tavasz

Süt a nap, és amíg nem fúj a szél, egészen jó idő is van (az internet szerint 9 fok). Éljen-éljen.

A képzés végülis Food&Mood volt, evés és mentális egészség. Nagyon sok újdonságot nem hallottam (olajos hal, olajos hal, olajos hal — kivéve kisgyerekeknek, kismamáknak és időseknek, mert ugye ki tudja, mit meg nem evett a szerencsétlen hal az algákon kívül — az algákból jön az omega-3 zsírsav , ami kell nekünk, mert a víz mellett abból áll javarászt az agy), valamint napi fél liter tej, sok zöldség-gyümölcs és kevés cukor; szóval semmi forradalmi, viszont remek salátákat mixeltünk ebédre, és gyümölcslevet préseltünk, ami különösen föllelkesített.

Tegnap az egészségügy berkeit jártam, gyorsan elmesélem, itt hogy működik a háziorvos, mert nekem tetszik. Szóval az orvos konzultál, a nővér cselekszik. Külön szobában vannak, és külön időpontot is kell kérni hozzájuk, viszont van számítógépes adatbázis, ami azon nyomban megjelenít mindent, amit a másik ajánlott-csinált.
A folyosó külső végén számzáras ajtó van, az orvos/nővér maga fárad ki és kiáltja ki a neveket (érkezéskor be kell csekkolni a recepción, hogy csókolom, megjöttem, akkor aztán látják ők is benn a monitorukon). Nincs soron kívül beóvakodás, nincs kuncsorgás az asszisztensnél, és nincs gyógyszerügynök. Hihhetetlen felvilágosult és gördülékeny a rendszer.
Nekem legalábbis így tűnt az alatt az óra alatt, amelyet benne töltöttem.

Süt-főz

Tegnap éjjel végre nekiláttam sütni; belátom, hogy nem a tökéletes időzítés, de annyi ideje tervezgettem már, és úgy belelkesedtem a recepttől, hogy muszáj volt. A mazsola AND mandula kulcsszavak segítségével akadtam erre, és annál is inkább megörültem neki, mivel szeptemberben találtunk a konyhaszekrényben egy hatalmas zacskó zabpelyhet, amellyel azóta sem történt semmi.
Mézeskalács-fűszerkeverék nyilván nincs, tovább gugliztam tehát, mi kell a mézeskalácsba, de a végén maradtam részben az eredeti elképzelésnél (fahéj, szegfűszeg), részben a körülményeknél (szegfűszegből csak egész van piacon ebben az országban; viszont gondoltam, egy kis őrölt szerecsendió nem árthat. A gyömbért végül elfelejtettem, mire fűszerezésig jutott a dolog). (Azóta Tom megmutatta, hogy van egy Mixed Spice nevű üvegcsénk, amely valami a mézeskalács illatához meglehetősen hasonlító keveréket tartalmaz; többek között őrölt szegfűszeget is.)
A mandulát megkíséreltem lereszelni, de még most is ott állhatnék vele (bár már nem lenne vége az ujjbegyeimnek), úgyhogy a végén késsel zúztam kicsit apróbbra. És még mindig van egy oldala a reszelőnek, amelyikről nem tudom, mire való.
Na, de száz szónak is egy a vége, kisült (szerencsére gyorsan — mondjuk mint utóbb összeraktam, ha még öt percet hagyom, akkor nem lesz olyan enyhén gumiállagú, amilyen egyik-másik tepsi most lett — jaj, rettenetes kicsi tepsijeink vannak, úgyhogy 4x kellett ki-be tennem), és ma el is fogyott. (Megjegyzem, Tom nem ehet zabpelyhet és Sarah nincs itthon...)

Aztán délután főztem is, répa AND brokkoli, végül ennél maradtam. És meg kell mondanom, lényegesen finomabb lett, mint vártam. Makréla került bele a keresett összetevőkön túl (s persze az elmaradhatatlan szójatejszín).

Jajj, és még valami kapcsolódó: szerdán Cook&Taste course-ra megyek, hehe! :-) (Többet még nem tudok róla, távollétemben bookolt be rá Kevin a cégtől.)