Vidám az élet a Szigeten,

lásd a mellékelt MTI-híradást is, na, szépen vagyunk.
Az idő egészen kellemes, ma reggel esett (mikor fölkeltem, már nem), aztán gyönyörű napsütés volt egy ideig, aztán a városban elkapott egy hózápor, ami aztán elállt, és este még egy kis eső is esett.
Lemondtam arról, hogy rendesen leírjam, mi minden is történt az elmúlt két hétben. :-(
Meszeltünk-mázoltunk a cégnél, "We don't need no decoration" jelszóval by (Student) Andy (aki utóbb egy hétre fel is szívódott egy hang nélkül, már nyomozni kezdtem utána a Facebookon, amikor megkerült, igaz, csak virtuálban, élőben azóta se láttam), a konklúzió az, hogy végülis ez is közelebb vitt a hivatásomhoz: nem szeretnék festő-mázoló lenni.
És aztán jött a Juli meg a Záron, és egészen sokkot kaptam a gondolatra, hogy idáig stoppoltak (nélkülem!!! Hiába, a tanítvány túlnőtt mesterén — könnyű sóhaj), és kicsit furcsálltam, hogy Tom hagyott nekem egy hangüzenet', hogy találkozott a látogatóimmal, és, hmm, ez valóban nagy meglepetés, de nem vennék-e akkor már még egy kenyeret meg doboz corn flakes-t — aztán hazaértem, és a szobámban ott találtam Cilit meg Gabssyt!
Elég tetű időnk volt, meg különben is, négy vendégre már nehéz programot egyeztetni, de azért elvoltunk, meg különben is: négy vendég remekül elszórakoztatja egymást, így aztán jól sikerült a hétvége, bár nem fér hozzá kétségem, hogy az ideút nagyobb emlék marad nekik, mint az ittlét. De sebaj.
Hétfő reggel szabályosan hazaküldtek a cégtől azzal, hogy nem fejezték be a konyhát, nincs mit csinálnom, így még egy kávézóba be tudtunk ülni Áronnal és még egy kicsit bóklászni a többiekkel. Utána kitöltöttem egy piackutató kérdéssort (Millward Brown, yeah) egy érintőképernyős laptopon — mindenre kíváncsiak voltak a csokoládévásárlási szokásaimat illetően, csak az egyetlen releváns tényezőre, az etikai preferenciáimra nem. Hát, így jártak.
Kedden és szerdán a konyhafelszerelést mosogattam-pakolásztam, és aztán bementem még csütörtök délelőtt is szétkapni a szendvicses hűtőt, amelynek a kitakarítása kifejezetten kihívásnak tűnt, és azt hiszem, amennyire házilag meg lehetett oldani, meg is oldottam. Közben Kevin, a manager és a supervisorom (egyik sem egészen a hazai jelentésében, de ez most mindegy) szabadságra ment két hónapra (valami háromszózötven éves házán dolgozni), úgyhogy high time to make friends a staff többi tagjával is. Matt a legkeményebb dió: egy kortalan (30 vagy 40?) arcú új-zélandi, akinek minden szavára legalább egyszer vissza kell kérdeznem (Istennek hála, nem sokat beszél :-)), és aki emellett hihetetlen cinikus tud lenni. De pl. csütörtökön, míg csak hármacskán voltunk Amandával (a coordinator), már egész jól elkommunikáltunk.
Csütörtök délután és tegnap börtön, amelyről nincs mit írni.
Közben egyszer sütöttem bannockot (nem egészen ilyet, ezt inkább), egészen rendben lett, csak a legalja egy kicsikét sületlen talán. És valaki magyarázza meg, mit kell a kelttésztákhoz adni, ha veszettül ragadnak... És egyszer kedgeree-t is csináltam, pofonegyszerű és remek eledel füstölt tőkehalból, mmm... :-) (Tengert Szegednek!)
Holnap pedig már igazán elmegyek a Blake-kiállításra, mert a végén még leszedik nélkülem.