Földrengés — nélkülem :-(

Tegnap éjjel 5,2-es földrengés volt, alig egy órával miután leoltottam a lámpát (ha volt egy óra) — és én átaludtam. Pedig kb. harmincévente mérnek egy ilyen erőset. :-(

Blake esete Carmennel

És igen, az embereink zseniálisat alkottak ma a Withworth galériában. Én ugyan végignéztem az egész próbafolyamatot az elmúlt másfél hónap szerdáin, de be kell vallanom, nem számítottam ennyire jóra. Hirtelen összeállt a sok kis jelenet, lett eleje, vége és íve: kerek egésszé vált [látom a képzavart, igen]. És rettenetesen élvezték, minden lámpalázuk ellenére.
A közönséget nagyjából a Booth munkásai, önkéntesei, trusty-jai (ez valami alapítványi kütykürütty, mondjuk kurátor) és over-fifty-jei, a város egyéb homeless-szektorbeli dolgozói, a szereplők különböző workerei (szocmunkás etc.) és a Streetwise munkatársai alkották; mindenesetre lehettünk vagy harmincan, éppen optimális létszám. Utána volt fényképezkedés, tea és keksz (gyanúsan home-made, és nagyon finom), csacsogás (a magam részéről kezdek belejönni ebbe a koktélparti-műfajba :-) ), és mindenki hihetetlenül boldog volt.
Külön tisztelet a két „rendező”-operaénekesnek, Robnak és Rowannak: lenyűgözően jól ineteracted az emberekkel, mondanám, hogy kezelték őket, de nem — az történt, ami a felnőttoktatás célja: kihozták a csoportból és az egyesekből mindazt, amire képesek. És mindezt lelkesen és profin játszva is, ami pedig az eddigi tapasztalataim szerint nem szükségszerű képessége az operaénekeseknek... Le a kalappal!
És mert valami drámának mennie kell tovább, húsvét után indul a Royal Exchange Theatre műhelye, aminek az eredménye júliusban fog előadódni, ott.

Okosodás

És azt is megtanultam ma, hogy igenis lehet minőségkülönbség átlátszó, lefűzhető műanyag dosszié (ún. „bugyi”) és átlátszó, lefűzhető műanyag dosszié (ún. „bugyi”) között. Tegnap ui. vettem 100 darabot az olcsóbbikból... És ma majd megőrültem tőlük. Nagyjából olyan, mintha két réteg ... clingfilm, izé ... folpack ((ez lenne magyarul...? a SZTAKI szótár szerint igen)) közé próbálnám beügyeskedni a papírt.

Titokzatosság

Most írt Áron, hogy „valaki Szegedről” meg készül látogatni március 27-én...

Nekem pedig megvan a buszjegyem Oxfordba március 17-re, megyek Melittához, juhé! És mindezt 10 font 50-ért oda-vissza, opcionális biztosítással együtt. Nem rossz!

Kicsi világ?!

Tegnap este egy műhelyen jártam (a megkülönböztetésről (szentignáci műszó, most nem mennék bele) és a döntéshozásról szólt). És összefutottam Johnnal. Akivel először idestova két éve, Gyalun, az Idegen voltam és befogadtatok — hajléktalanság és lakhatás Európában című európai régiós WSCF konferencián. A brit SCM-et képviselte. És bangladesi. :-)
Azóta már nem SCM, de továbbra is kapcsolatban van velük, a St Peter's (ökumenikus) lelkészségen dolgozik. Ennél sokkal többet nem tudtam meg róla egyelőre, de a jövő héten leülünk "to catch up" (utolérni magunkat, kb.).

Hír és kommentár Kolozsvárról

SMS-váltás édesapámmal ma délelőtt.

ő: Csók a Bulgakovból...
én: :-) Van-e már nemdohányzó helyiség?
ő: Igen, ott ülök. [...] A nemdohányzó olyan, mintha a medence egyik felében szabad lenne a vízbe pisilni, a másikban nem...

Így megy ez.

Lúúzeer

Fájdalmasan lúzer voltam ma, kezdve a tegnap estével. Láttam, hogy teljes holdfogyatkozás 20-án hajnalban, aztán ránéztem a monitor sarkában a dátumkijelzőre, amely február húszat mutatott. Megnéztem még pár weboldalt, és a végére egészen meggyőződtem, hogy éppen csak hogy nem késtem le.
Föl is keltem negyed 4-kor, és lestem a holdat az ablakból egy negyed órát (úgy ítéltem meg, hogy elég hideg van ott is, nem megyek ki), játszódtam a "Night Scenery" című beállítással a fényképezőgépen (persze nem jutottam sokra, mkivel a hosszú exponálás miatt teljesen elmosódott minden), aztán, biztos, ami biztos, még írtam egy cetlit Sarah-nak, hogy keltsen fel (tudván, hogy ő is meg akarja nézni), és végül visszadőltem.
Persze 4 is lett, mire elaludtam újra.

Aztán reggel ahelyett, hogy a szokásos „szundi” üzemmódra kapcsoltam volna, lelőttem a telefont egy az egyben, úgyhogy legközelebb 8.21-kor ébredtem, mikor indulnom kellene optimális esetben... De akkor már elmélkedtem még egy sort, meg alighanem aludtam is, és végül 8.55-kor indultam el, amikor ott kéne lennem (de tudtam, hogy nem lesznek nagyon short on volunteers, és oda is telefonáltam, és helyből mondták, hogy no problem, don't worry. — Most ezt fordítsam le?! Na jó, lássátok, kivel van dolgotok, Zsófi és Timike. :-) Szóval egyrészt tudtam, hogy nem lesznek híjával az önkénteseknek nélkülem se, másrészt biztosítottak telefonon, hogy semmi gond, ne aggódjak).
Szóval 9.20-ra értem be, de előtte még gondosan beélesítettem a riasztót, aminek örülhetett Sarah, mikor kicsit később kilépett a folyosóra... Egész biztos voltam benne, hogy én vagyok az utolsó távozó.

A délelőtt valamiféle álomszerű állapotban telt, félig alva, de nem nagyon kómásan... csak a realitásérzékem volt kicsit talán tompább (de nem vészesen). Muszáj hagynom valamicske időt még itthon a felébredésre.
Aztán bevásároltam (paprikáskrumplit csináltunk a népekkel, juhé), csak persze műanyag dobozokért voltam lusta már elmenni, úgyhogy megkértem szépen Andyt. Aki el is ment, és hozott is négyet — akkorákat, mint egy-egy bőrönd, rögzíthető fedéllel meg minden. Éppen csak azt felejtettem el idejekorán közölni vele, hogy arra kell, hogy a népek haza/elvihessék benne, amit főztek. Szóval kicsi, eldobható dobozokra lett volna szükség...
Mindegy, a háromból csak két ember akart élni a lehetőséggel, annyi kis dobozunk meg éppen volt.

Rövid megjegyzés a paprikáskrumplihoz. A múlt hét végén azt főztem itthon, és megtévesztésig hasonlított az otthonira. Ma (amennyire emlékeztem) ezt a metódust írtam le lépésenként, és mégis, az outcome (eredmény) meglehetősen távol állt a paprikáskrumplitól a háromból úgy két és fél esetben. Ettől még élvezhető volt gond nélkül, csak egész más volt. Ki érti ezt...?

Ja, és még egy helyiérdekű rejtély. A múlt héten végre ráeszméltam, miért van az, hogy az egyik karácsonyi rejtvényújságban a rejtvények nagy részének ránézésre tudom a megfejtését, és határozott deja vu-m van velük.
Azért, mert kettő van az adott számból. Sosem találkoztak össze, mert egyiket a hátizsákomban tartottam, a másikat itthon; de most kiderült, addig kutattam. A kérdés az, hogy hogy az égbe lett belőlük kettő. Egyet édesanyám hozott karácsonykor, az rendben van, de a másik? Novemberben csak nem kaphattam karácsonyi számot (Luxemburgban), januárban pedig nem hozott újságot Áron, úgy tele voltam-vagyok velük. Máshonnan meg nem jött semmi, úgy rémlik. Nem tudok rájönni.

Most az van,

hogy ha elkezdem írni azt a bejegyzést, amit már egy ideje tervezek („A bulvársajtó olvasásának mérgező voltáról”), akkor itt ülhetek egész este, amit erősen nem szeretnék. Így hát ez most elmarad.
Ma egész eseménytelen napunk volt a Booth-ban, különösen ha úgy veszem, hogy én kimaradtam a mentőhívásból (epilepsziás roham tört valakire a kertben), minthogy tényleg mit sem sejtve ücsörögtem közben az irodában. Délelőtt ott üldögéltem, míg a népek telefonálgattak, délután elintéztem egy születési anyakönyvi kivonatot (nagyon okosan immár rendszeresítettem a táskámba egy rejtvényújságot unalmas idők kitöltésére), a többi mosogatás-takarítás.
Hanem majd holnap lesz nagy élet! 11-től fél 3-ig Streetwise Live lesz, ami hatalmas nyüzsgést jelent, és fergeteges hangulatot. A jövő héten előadás, rém kíváncsi vagyok...
Gyönyörőséges napsütés van szombat (vagy talán vasárnap reggel) óta. Ma reggel ugyan fagyott, de délutánra megint egészen tavasziasra fordult. Rövidujjúban járnak a punkok és a nyolcévesek. :-)

A tavalyi év 5 legjobb olvasmánya

Cili kérte, hogy írjak a fenti témában, hát jöjjön a lista. (A „legjobb” nem biztosan fog összejönni, mondjuk úgy, hogy legemlékezetesebb, vagy még inkább ami-most-eszembe-jut.)

A tavalyi év a háborús regényeké volt, ki tudja, miért.
Indult A 22-es csapdájával (Joseph Heller): az a fajta könyv, amiről néha magam sem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek rajta. De ez még csak a kezdet, utána jött Vonnegut.
Az ötös számú vágóhíd azt hiszem, örökre az emlékezetembe véste Drezda bombázását. A többi néma csend.
A második világháború agyrémei után visszafelé haladva a nyáron elolvastam a Nyugaton a helyzet változatlan-t Remarque-tól („lektűr”, mondogatta róla mindig Tantó, félúton a szép(?)irodalom és a ponyva között — nem tudom, nekem inkább egészen irodalomnak tűnik; talán az idő is teszi, amely elmúlt fölötte), amely sokkal „klasszikusabb”, narratív regény, tele lélekrajzzal meg naturalizmussal (mustárgáz, srapnel) — az első világháború sem lehetett sokkal elviselhetőbb a másodiknál (a frontokon, legalábbis).
S aztán még egy nagy ugrással a 19. század elejére: Háború és béke. (Tolsztoj, gy. k.) Az első százötven oldal rém unalmas, de vigadj, utána vár még kb. ezerötszáz remek. :-) Tanulság: ha élvezetes regényt akarsz (írni nekem), tegyél bele szerelmet. Valamint a végén meglegyintett a gyanú, hogy mintha az egészet azért az utolsó ötven oldal elmélkedésért akarta volna megírni (a szabadságról)... ez kicsit elbizonytalanított, de távol álljon tőlem a szerzői szándék téveszméje. (S ha netán így is lett volna: a végeredmény zsenialitása miatt boldogan megbocsátom neki.) Itt olvashattok egy másik ajánlót, szerintem érdemes.

S mert ez még csak négy, jöjjön még egy, bár lehet, hogy nem olvastam egészen végig, s bár nem irodalom, hanem közgazdaságtan (!): A kicsi szép Ernst F. Schumachertől. Egy élhetőbb föld s talán az egész harmadik világ felszámolása benne van egyszerűen, közérthetően; megkockáztatom: kivitelezhetően. Hogy miért nem hajlandó a világ eszerint működni azóta sem?!

Dobom tovább Ibolyácskának, Áronnak és Janinak.

Tulajdonképpen fogalmam sincs, mit akarok,

csak gondoltam, tartozom Nektek egy bejegyzéssel...
Mindenesetre itt van egy online petíció az indiai Orissa keresztény kisebbégének jogaiért, egy ott dolgozó jezsuita ajánlotta a figyelmünkbe (közvetve, a bocs.hu-n keresztül), vessetek rá egy pillantást.
S aztán ma megjöttünk Walesből, ami érdekes, valami miatt gazdagságra számítottam, de (comparing to England) nem az, sőt;
viszont láttam a tengert, megint lenyűgözött, a britek meg nem értik :-) ;
a residential (letettem arról, hogy magyar nevet adjak neki) jó volt, lelkesítő, elgondolkoztató, ösztönző;
rengeteg időm volt magamban lenni, és egyre inkább érzem, hogy ez tölt föl;
és sétáltam is egy jót, kabát sem kellett, csak két pulóver, és láttam egy csomó mókust;
és ma este volt egy jó beszélgetésünk Tommal meg Aurával;
és továbbra sem tudom, mi a társadalmi igazságosság, de azt igen, hogy ami van, az nem jól van most, s hogy tenni kell, kicsiben és nagyban egyaránt.
És örüljetek nagyon Jankának!

Romero

"If you are neutral in a situation of injustice, you have chosen the side of the oppressor."

Ha semleges maradsz egy igazságtalan szituációban, az elnyomó oldalát választottad.

(Desmond Tutu)

És nézzétek meg a Romerót (kapcsolódó: Oscar Romeróról angolul ill. magyarul).

Vasárnap a fű se nyől

Egyetlen e-velet, két spamet és három upgrade-et (RSS) kaptam ma, ilyen se volt emberemlékezet óta. Igaz, még nincs késő.
A tegnapról lenne mit írni, de mert most sem érek rá (ki kéne találnunk a szerdai reggeli imánkat a residentialre), csak linkeket fogtok kapni róla, mert azokat tegnap összevadásztam:
recycling udvar
oldhami könyvtár és galéria
helytörténeti könyvtár
Evan Almighty (magyarul)
Bocsánat.
Húú, és Isten éltesse a Balázsokat! (B., F., K., N., T., V., V., ...?)

Hó van!

Hallják meg hivők, hitetlenek: reggel havazott! Még épp láttam, igazából csak egy negyed órája állt el. Meg is maradt elég jól, bár innen bentről vizeskésnek tűnik. (Úgy kezdődött, hogy Anti Franci küldött egy sms-t, hogy valami komoly cipőben menjek, mert Roytonban hó van. Még el is tűnődtem, hogy milyen már ez, húsz kilométerre (annyi se?) hó van, itt meg semmi; illetve hogy á, biztos csak dér, ilyenek ezek az angolok... aztán kihúztam a függönyt.)
Aztán: tettem föl képeket. Nem havasak, de mégis. Ne sírjon a szátok. :-P